senki sem véletlenül választja ki a lovát, kedvenc felszerelési tárgyait, lovas elő- és kiképzőit és lovaglási stílusát, a futószárazás módszerének kiválasztása sem csupán a véletlen elve alapján történik. Éppen a talajmunkában - márpedig a futószárazás a sok talajmunka-technika egyike - játszik nem lebecsülendő szerepet minden kiképzési tevékenység nevelési aspektusa, főleg a dominanciakérdések tisztázása, és annak módjából, hogyan viszonyul egymáshoz a ló és a lovas, milyen célkitűzéssel jár el a futószárazó személy, hogyan próbálja meg érvényesíteni a kívánságait, néhány következtetést azért le lehet vonni. És megfordítva: az sem árt, ha elgondolkodunk egyes technikák értelméről és értelmetlenségéről.
Néhány évvel ezelőtt még minden lovaglási módhoz hozzátartozott a megfelelő futószárazási módszer, mint a nyereg a lóhoz. A hagyományos irányultságú lovasok esküdtek a különféle kikötőszár-variációkra, az izlandi lovak kedvelői a kiokosított futószár-szerszám technikai lehetőségeit használták ki, azok a hobbilovasok, akik nem kötelezték el magukat egyik irányzat mellett sem, gyakran megelégedtek egy egyszerű kötőfékkel, a kevés barokk stílusban lovagló egzotikus alak dupla futószárral és hosszú szárral dolgozott. Ma a futószárazási módszerek palettája nem csak lényegesen kiszélesedett, de a korábban még meglehetősen átléphetetlen határok a különböző lovaglási stílusok kedvelői között átjárhatóbbak lettek, így időközben egészen különböző felszerelések sokaságát használják minden táborban - a lovak és lovasaik hasznára. Ezzel a fejlődéssel szerencsére az a felismerés is együtt járt, hogy nincsenek jó vagy rossz futószárazási módok, csak jó vagy rossz futószárazás, vagyis minden a kivitelezésen, végső soron pedig minden a technika kivitelezőjén múlik. Ezért nehéz pontosan meghatározni a "futószárazás" fogalmát, és elhatárolni a talajmunka más módszereitől. Szigorúan véve a futószárazás munkájához természetesen az egyszerű futószár tartozik, de mi van a dupla futószáras munkával, a hosszú szárral, vagy épp a "szabad futózárazással" a round penben? Az egyszerű futószárral való munka gyakran csak egy kiképzési lépcsőt jelent, a kiképzési skála egy kis részét, amelyet előzetes gyakorlatok és a round penben végzett szabad munka előz meg, és a dupla futószárral és hosszú szárral végzett munka követ. Így kellene felfognunk a futószárazást, hogy ne topogjunk éveken át indokolatlanul ugyanazon a színvonalon. Ezzel aztán el is jutottunk egy alapvető kérdéshez: melyik futószárazási mód melyik lovaglóstílus milyen képzettségi fokához illik?
Futószárazás módszeresen
Erre a kérdésre biztosan nem lehet egyszerűen egy felsorolással válaszolni, de mégis arra a végső következtetésre vezet, hogy a kiképzés színvonalának emelkedésével szükségképpen a futószárazás módjának is változnia kell. A fajtától és a lovaglási módtól függetlenül a fiatal ló minden futószárra kötését kiadós vezetési gyakorlatoknak kell megelőznie, hogy az újoncot kezdetben a hanggal, a felszereléssel adott segítségekkel - ebben az esetben kantárszárral és pálcával - megismertessük, és szabályozzuk a legalapvetőbb nevelési kérdéseket. Egy ez utáni, további lehetséges köztes lépés a szabad futás a futószárazó körben, illetve round penben. Számos munkamódszer épül a round pen-ben végzett munkára, mivel a lovat számára különösen jól érthető és kényszermentes módon vezetheti be a lovas alatti munkába. A szabadon futásnál a lovat kizárólag vagy túlnyomórészt a kiképző testbeszéde és hangja irányítja, fordítja, gyorsítja vagy lassítja. Nem csak fiatal lovakhoz ajánlott ez a módszer, hanem olyan lovaknál is, amelyek érzékenységben, futási kedvben vagy elengedettségben, átengedőségben szenvednek hiányt. Ehhez az előzetes munkához csatlakozik logikus módon a következő lépés, amikor a már jól reagáló fiatal lovat kantárral vagy speciális orrfékkel (kapicánnal) szerszámozzák fel, de semmiképpen sem rögtön a zablánál fogva irányítják. Azok a lovak, amelyek azonnal és a száj minden előkészítése nélkül a belső zablagyűrűben becsatolt futószárat és segédszárakat kapnak, jó esetben később nem lesz elég érzékeny a szájuk, rosszabban pedig tartósan kedvetlenül fognak menni és "fejreejtve", mert soha nem valódi támaszkodásban, az összeszedettségre törekedve hajtották őket előre, hanem csupán bizonyos formába sajtolták őket. Csak a következő lépésben ajánlható a futószárazás becsatolt zablával, ha egyáltalán szükségesnek látják. Ugyanis sok minden szól amellett, hogy alapvetően kapicánnal dolgozzunk, és csak a dupla futószárral vagy hosszú szárral végzett munkánál használjuk a zablát: a lovaknak érzékenyebb marad a szája, lényegesen jobban dolgoznak a vezető kéz által, mert az így sokkal engedőbb tud lenni, mint ahogy ez a zablába egyszerűen az egyik oldalon történő becsatolásnál lehetséges. Aki tehát végigjárja a kötőfékkel való futószárazástól a kapicánon át a dupla futószáras munkáig vezető utat, az jól kihasználja a futószárazási módok egész palettáját, és azt a ló egyre növekvő képzettségi fokához igazítja. Ugyanígy természetesen tartósan megmaradhatunk a kiképzési skála egy bizonyos fokán, és teljesen kiaknázhatjuk annak a színvonalnak a lehetőségeit. Tehát semmi nem szól az ellen, hogy például csak kötőfékkel és futószárral dolgozzunk, amíg a futószárvezető érti a dolgát, és tisztában van azzal, hogy számára és a lova számára bizonyos továbbfejlődések így nem lehetségesek. A mozgásrendszer egészségi problémáival küzdő lovakra ez természetesen éppúgy nem érvényes, mint a sportcélra használt lovakra, amelyeket a futószáron éppolyan következetesen kell fejleszteni, mint a nyereg alatt.
Futószárazás tervszerűen
Gyakran azért futószáraznak, hogy a lovat csak megmozgassák, felülés előtt kicsit ellazítsák, vagy mert egyszerűen nincs elég idő rá, hogy egy eltunyult lovat normálisan lovagolható kondícióba hozzanak. Néhány lovas azonban nagy súlyt fektet rá, hogy a futószárazással rendszeres változatosságot vigyen a mindennapokba, bizonyos kiképzési elemeket készítsen elő vagy mélyítsen el a futószáron, és lovához való viszonyát a talajmunka e formájával tegye intenzívebbé. Ezekben az esetekben ajánlatos tervszerűen eljárni, úgy rövid, mint hosszú távú célokat kitűzni és megfelelő módon reflektálni az eredményekre. Valószínűleg minden lovas ismeri a nyereg alatti munka hármas felosztását, amely minden lovaglási módra érvényes: nyújtással szedjük össze a lovat, hogy a végén ellazulásba vezessük. A futószáron igyekezni kell elérni ugyanezt a három részre osztást; a gyakorlatban ugyanakkor mind a nyújtási fázis, mind az ellazítás idejét a munkafázis kedvéért gyakran elhanyagolják. Csak az alaposan, és mindkét kézen ellazultan előrenyújtott, gimnasztikázott, jól bemelegített ló tud egyáltalán összeszedetten dolgozni a következő munkafázisban. Nem minden lóval kell persze tökéletes, Grand Prix lónak megfelelő feligazodásig és támaszkodásig dolgozni, de minden lónak súlyt kell felvennie a hátsó lábával, meg kell rövidülnie és a mellső lábát legalább egy kicsit felemelnie, ha meg akarjuk akadályozni a végtagok károsodását, és fejleszteni akarjuk a hát hordóerejét. Aki tehát lemond róla, hogy a lovát igazi nyújtott tartásba vezesse, a munkaszakaszban ellazultan a mellső lábán csoszogó vagy kínosan "összehúzkodott", és mindig kicsit merev lóval kell megelégednie! Az elvégzett munka után magától értetődőnek kell lennie, hogy a lovat kiadós, az azt megelőző terhelés időtartamának és intenzitásának megfelelő lazító szakasszal ismét relaxálja és nyugalmi állapotba vezesse. Ennek az alapvető hármas tagolásnak minden futószárvezető fejében ott kellene lennie, hogy megfelelően és célszerűen járjon el, és ne terhelje túl a lovát. A hosszú távú célokra koncentrálás is célszerűnek bizonyul, ha a futószárazó és/vagy a ló fejlesztéséről és továbbképzéséről van szó. Ahhoz azonban, hogy egyik oldallal szemben se támasszunk túlzott követelményeket, hogy a célkitűzéssel reális keretek között maradjunk, a kiképzés útját és irányát folyamatosan kritikusan meg kell vizsgálni az eddigi tapasztalatok alapján, és adott esetben változtatni is kell rajtuk. Aki például a lovát a hosszú száron a magasiskoláig akarja vinni, és már az egyszerűről a dupla futószárra való áttéréskor megállapítja, hogy a szegény ló páni félelmet érez minden háta mögötti mozgástól és érintéstől, át kell gondolnia a dolgot, és először is igyekeznie kell leépíteni ezt a félelmet.
Futószárazás kedvvel
Ritkán láthatunk olyan sok keserű lovasarcot és olyan sok kedvetlen, dühös vagy kétségbeesett lovat, mint a futószárazásnál. A lovaglás jó szórakozás, különben aligha lenne ilyen kedvelt szabadidős tevékenység vagy akár hivatás, de a futószárazás…? Aki a lovát mindig ugyanabban a körben egyszer jobbra, egyszer balra járatja minden jármódban, és ezt "futószárazásnak" nevezi, ne csodálkozzon a futószár mindkét végén hiányzó motiváción. Nagyon sok lehetőség van, hogy nagyobb változatosságot és ezzel több értelmet is vigyen a futószárazásba. Az unalom érzése gyakran csupán abból ered, hogy a ló és a lovas már évek óta ugyanazon a szinten fáradozik, anélkül hogy valaha is előrelépett volna - mert a lovas így akarja (lásd fent). A követelmények értelmes növelése, a hobbi idomítástól való felemelkedés a kapicánnal való futószárazástól a dupla futószáron vagy hosszú száron való kiképzésig lehetőségek sokaságát rejti magában, mivel az előrelépéssel új területek nyúlnak meg, de továbbra is lehet használni a régi módszereket is. További tényező a futószárvezető felfogása: aki a futószárazást unalmas időtöltésnek tekinti, aligha telik öröme benne, és a lovát sem tudja motiválni. Ha egyszer intenzívebben foglalkozunk a lehetőségekkel, amelyeket a különböző futószárazási technikák nyújtanak lovasnak és lónak, és tudatosan alkalmazzuk őket, gyorsan megjönnek az első sikerek, ezzel pedig a kedv is. Itt is érvényes: az unatkozik, aki megáll! Nagyon jó és sokoldalú lehetőségeket nyújtó módszer, hogy változatosságot vigyünk a futószárazásba, az akadályokon való munka. Az egyszerű rúdátlépéstől a cavalettin át az igazi ugrásig, a ponyvától autógumi-soron át a repkedő függönyig minden lehetséges, amihez kedvünk van, változatosságot jelent, megfelel a futószárvezető és a ló képességeinek és nem utolsósorban veszélytelen.
Futószárazás kényszer nélkül
Elég kétes hírbe kerültek a segédszárak. Legyenek kikötők, hurkos szárak vagy nem tudom, micsodák, néha ördögi szerszámként elátkozzák őket, vagy ész nélkül rutinszerűen használják. Rájuk is érvényes, mint minden más felszerelésre, minden kiképzési módra, hogy mindig csak olyan jók vagy olyan rosszak, mint az, aki használja őket. Megfelelően, vagyis megfontoltan és ideiglenes segédeszközként használva egyik-másik segédszár csodákat tehet, és sokat segíthet előrelépni a lónak és lovasnak. Hibásan, vagyis a ló képzettségi szintjének és képességeinek nem megfelelően használva megfordulási lehetőség nélküli zsákutcává válnak. Emlékeznek még a futószárazás fenti hármas tagolására? Ezt elérni minden futószárazó munka legfontosabb követelménye, és minden segédszár hasznosságát azzal lehet lemérni, hogy támogatja vagy megengedi-e ezt a hármas tagolást, és hogyan. A tarkóra való túlzott hatású segédszárak logikus módon elősegítik a nyújtott tartást, míg a szájra hatók az összeszedő munkának kedveznek - amennyiben a lovat előzőleg kinyújtották, eléggé a kézen hajtják és a segédszárakat úgy kapcsolták be, hogy ne hasson szorítóan. Valószínűleg ez a kikötők használatának fő hibája: alapvetően olyan szorosan vagy röviden csatolják be őket, hogy a ló fejét függőleges tartásba kényszerítik, és a ló az összeszedettséghez hasonló külső formát vesz fel - kell felvennie - anélkül, hogy aktív hát és előrehaladó hátsó lábak esetén tényleg a támaszkodást keresné. Így használva minden segédszár rövid idő alatt szilárddá teszi a hátat, és egyenesen arra bátorítja a lovat, hogy jól feküdjön rá a zablára!
Futószárazás így vagy úgy
"A" futószárazás módja, "a" felszerelés, "a" kiképzés elemei nincsenek és nem is létezhetnek. Minden lovasnak tájékozódnia kell, az egyénileg megfelelő technikát kiválasztania és a szükséges hozzáértéssel használnia, főleg azonban a sikerekből és kudarcokból önkritikusan le kell vonnia a megfelelő következtetéseket, és nem fogcsikorgatva kitartani egy bizonyos módszer mellett, csak mert "mindig így csinálta". Sok tragikus végű félreértésben hibás a ragaszkodás túlhaladott vagy egyszerűen csak nem általánosan használható kiképzési módszerekhez.
|