A schwarzwaldi sárga- egy különleges hidegvérű fajta
Aki Németországban, a Fekete-erdő vidékén jár, talán még St. Margent is útba ejti, bizonyára meglátogatja Kronenhofot is, az láthat valami különlegeset: a schwarzwaldi, vagyis feketeerdei mén, Mergel lakik itt, hiszen a Kronenhof ma a legnagyobb fedeztetési állomása e fajta képviselőinek. Különlegesnek pedig azért mondható, mert a fajta szinte eltűnt a Föld színéről - hála azonban néhány hűséges tenyésztőnek, az utolsó pillanatban megmenekültek a kihalástól e pompás állatok
A feketeerdei hidegvérű lovak színe nem a félvéreknél megszokott sárga. Az övék sokkal izgalmasabb: sötétsárga alapszín világos hosszúszőrökkel - lehetetlen elfelejteni őket. Szinte hihetetlen, hogy ezek a lovak a múlt (előtti) század folyamán csaknem kihaltak.
A fajta változatos története
A tervszerű tenyésztés alig több, mint száz évvel ezelőtt kezdődött. 1896-ban St. Margen-ben alapították meg a feketeerdei fajta tenyésztő szövetségét. Ennek megvolt az oka, hiszen egyre fontosabb lett a lótenyésztésben is a származás igazolása. A parasztok több évszázada tartó tenyésztői munkáját megpróbálták ellenőrizhető keretekbe terelni. 1880-ban bevezették a mének kötelező vizsgáztatását, és az újonnan tenyésztésbe vett kancákat csak vizsgázott mének fedezhették. Természetesen a szabályozás előtt is létezett a feketeerdei fajta. Erről találunk feljegyzéseket, St. Margen és St. Peter kolostoraiban, az 1400-as évek tájékáról: négy pfenniget kellet minden csikó után leadni a vidék fejlesztésére. Az "erdei ló" - így is említik a fajtát - nem csupán munkalóként, hanem hátasként is igen keresett volt, sőt státuszszimbólum is lett: a gazdag parasztok ilyen lovak hátán mentek vasárnap a templomhoz. A világtörténelemben is szerepet kaptak ezek a lovak. Napóleon oroszországi hadjárata során nagy erejükkel és kitartásukkal szereztek hírnevet maguknak. A fajta, amelyik a Fekete-erdő meredek hegyoldalain segítette a parasztokat és hátaslóként is szolgált, sokféle követelménynek kellett megfeleljen, így egy munkalóhoz képest inkább kisebb és könnyebb, de kemény és nagy teljesítményre képes. Jól érezte magát a hegyi legelőkön, de a sűrű bozótosban is boldogult. A tenyésztést pedig a napi szükséglet irányította: amelyik mén a meredek hegyi utakon is a legjobbnak bizonyult, abból lett fedezőmén.
A XIX. század végén az állam megpróbált beavatkozni a tenyésztésbe. A parasztokat arra kényszerítették, hogy kancáikat nehéz ménekkel fedeztessék, mert a gépesítés kezdetén olyan lovakra volt szükség, amelyek a nagy gépeket vontatni tudták. Erre a feketeerdei sárgák nem voltak alkalmasak. Ezért más fajtájú, hidegvérű méneket állítottak fel a fedeztetési állomásokon - ezek azonban nem arattak nagy sikert a parasztok körében. Többet ettek, gondosabb ápolást igényeltek, nem voltak használhatók a meredek hegyi utakon. A parasztok egy kis ravaszsággal kijátszották a rendeletet, mely szerint a hidegvérű ménnel kellett volna pároztatni a kancájukat. Az ötlet a következő volt: sárláskor először befedeztették a kancát egy feketeerdei ménnel, majd utána vezették az előírt ménhez. Ily módon a fajta - szerencsére - tovább maradhatott fenn eredeti állapotában. Természetesen a nagytestű, hidegvérű mének hatása érződött a feketeerdei fajta tenyésztésében - ezt teljesen nem lehetett elkerülni. A helybéli parasztok azonban jól tudják, hogy az "új" lovak nehezen boldogultak ezen a vidéken, nem is éltek olyan sokáig, mint a helybéli fajta, amelyek közül nem egy élte túl a harmincéves életkort! A nehéz időszakot követően két mént kell megemlítenünk, amelyek a mai feketeerdei fajta alapító ménjeinek tekinthetők: Duplex és Marquis. Ők ketten a D- és az M-vonal alapítói, a ma élő fedezőmének nagy része pedig az ők leszármazottai. Emiatt erősnek mondható a fajtán belül a beltenyésztés, ami bizonyos fokig veszélyt is rejt magában, de a tenyésztők megpróbálják megtartani az egyensúlyt a kívánatos fajtatisztaság és a beltenyésztés elkerülése között. A második világháború nem okozott veszteséget a fajtának. Ellenkezőleg, a háború éveiben folyamatosan nőtt a csikólétszám. A fajta hanyatlása éppen a II. világháború utáni években kezdődött, miután a falusi gazdaságokban a gépek teljesen visszaszorították a munkalovakat, a könnyebb hidegvérű lovakra hátaslóként pedig végképp nem volt szükség. Úgy tűnt, a fajta sorsa végképp megpecsételődött: 1948-ban még 1322 kancát fedeztettek, ez a szám 1973-ra 103-ra esett vissza - ami tényleg drámai csökkenésnek számít. Ráadásul csak négy feketeerdei fedezőmén maradt meg, amely nem jelentheti az eredményes tenyésztés alapját. De ezúttal az állam még éppen jókor tudott beavatkozni: állami támogatással sikerült a fajtát megmenteni. A marbachi állami ménes az utóbbi évtizedekben a fajta létszámának növelésén fáradozik, minden évben egyre több tenyészállatot vásárolnak fel. Így a feketeerdei sárga szimpatizánsai most már nyugodtan aludhatnak - a fajta fennmaradása biztosított!
Hogyan néz ki egy feketeerdei sárga?
A szín egyértelmű, gondolják sokan. Ez azonban nem igaz! Noha több mint száz éve beszélünk a "St. Margeni sárgákról", a kifejezés megtévesztő - az első állományfelmérések során a felvett lovaknak csak körülbelül a fele volt sárga, a többi pej, fekete és szürke színű volt. Az évek során egyre jobban domináltak a sárgák, és éppen az állomány drasztikus visszaesése - amely majdhogynem a fajta végét is jelentette - vezetett a mai, csaknem egységes színváltozathoz. Ma is előfordul néhány pej, sőt van egy szürke család is, de ma már nyugodtan beszélhetünk a "feketeerdei sárgákról". A feketeerdei sárgák színe egyáltalán nem mondható hétköznapinak. Az alapszín sötétsárga, a hosszúszőrök világosak, ideális esetben szinte fehérek - gyönyörű kontrasztot képeznek a rövidszőrök színével (a magyar nyelvben az ilyen színváltozatot többféle névvel is illetik, ez a mosott sörényű sárga, kendersörényű sárga, somogyi sárga - a ford.). A sörény és a farok dús, hosszú és gyakran hullámos. Ezt a színt a haflingiaknál már megismertük, sajnos gyakran össze is tévesztik a két fajtát. Ennek oka a fajtán belüli kis egyedszám, amiért a fajta még nem válhatott elég ismertté. Aki alaposan megfigyeli ezeket a loavakat, a sötétebb rövidszőrök mellett más, egyértelmű különbségeket is észrevesz. A feketeerdei sárga marmagassága legalább 148 cm, így jóval nagyobb, mint egy haflingi és nehezebb is. A marmagasság felső határa, amelyet csak mének érnek el, 160 cm. Az ehhez tartozó testtömeg 600 - 650 kg között van. A törzs és a nyak erős, miközben a fej és a végtagok finomak. Ideális esetben a ló közepes rámájúnak mondható, a lapockák dőltek, a far széles és jól izmolt, a nyak erős és jól illesztett. A fej ezzel szemben rövid és száraz, a szemek kifejezők (ha a sörény mögül kilátszanak…), és a végtagok is szárazak, finomak, az izületek tiszták és erősek, a paták kemények és ellenállóak. Az ilyen felépítésű feketeerdei ló térölelő mozgással bír. A húzóereje rendkívüli, amely nemcsak a tenyésztők körében, hanem a vizsgák alkalmával, a többi fajta erejével összehasonlítva is elismerésre méltó. Emellett a fajta igénytelen, egészséges és hosszú életű.
Jellem
A fajta tenyésztői elsősorban lovaik jóindulatát és kedvességét emelik ki. Természetesen nyugodtak és jó idegzetűek. De ha teljesítményről van szó, a feketeerdei sárga hozza a formáját! A nyugodtságát semmiképpen sem szabad a lustasággal összekeverni. A feketeerdei fajta jellemében is egy tökéletes, sokoldalúan használható társa az egész családnak - feltéve, ha az egyedi érdekek nem lépik túl a használati lehetőséget.
Mire alkalmas?
A legtermészetesebb használati mód számára a fogatban való munka - végül is erre tenyésztették évszázadokon keresztül. A parasztok azonban felismerték és ki is használták a lovagolhatóságát. Így semmi sem szól az ellen, hogy valaki feketeerdei sárgát válasszon magának hobbilóként - ellenkezőleg, egy megbízható partnert fog találni benne. A feketeerdei sárga kiváló lovagolhatóságának köszönhetően alkalmas terápiás lovagoltatásra is. Aki szívesen versenyezne lovával, annak inkább egy elegánsabb, könnyebb fajtát ajánlunk, de aki egy szélesebb ló hátán is jól érzi magát, annak a feketeerdei sárga jó választásnak fog bizonyulni.
Hol találhatunk feketeerdei sárgát?
St. Margenben hagyományosan kétévente rendeznek lovas fesztivált, ahol a feketeerdei sárgák szerepelnek. Lóvásár és szemle egyaránt van, így a fajta kedvelőinek minden igényét kielégítik. A feketeerdei sárga manapság leginkább a Fekete-erdő hegyvidéki legelőin honos, de más németországi tartományokban, még Westfáliában is vannak képviselői. Nemrégiben jutott el belőlük néhány egyed Amerikába is. A fajta iránt egyre növekvő keresletnek és kedveltségnek köszönhetően remélhetjük, hogy a létszámuk ismét nőni kezd. A Fekete-erdő határain pedig már rég túljutott a fajta!
|