Aki még sohasem esett le lóról, nem is tud igazán lovagolni" vagy "a lovagláshoz hozzátartozik a leesés is". Az ilyen és hasonló bölcsességeknek az a feladata, hogy vigaszt nyújtsanak, ha az ember nem önként száll le a ló hátáról. Ha hiszünk nekik (és én is ezt teszem), a bakkoló lovak egyenesen a legjobbak a lovaglás megtanulásához, vagy talán nem?
A leesés róluk (illetve át rajtuk, mögöttük, mellettük, alattuk) mindenesetre már elég jól megy. De bár a ló és a lovas kényszerű elválása az esetek többségében nem jár feltétlenül lábtöréssel, természetesen érdemes igyekezni a bakkoló ló hátán is fent maradni

Mit értünk bakkolás alatt?

A fogalom olyan mint egy bakugrás, ami szemléletesen tükrözi, hogy a ló mozgása ezekben a pillanatokban a kosok ugrására emlékeztet.
A ló ilyenkor meggörbíti a hátát, és mind a négy lábával egyidejűleg a levegőbe ugrik. A mozgásokból minden lágyság eltűnik, rendkívül kemény, hirtelen és energikus mozdulat lép a helyébe.
A fejet mélyen lehajtva a nyakból egyfajta csúszda keletkezik. Mindenesetre a lovas csak ásító ürességet lát maga előtt. A különösen tehetséges bakkolók a négylábas ugrás mellett ugyanabban a pillanatban még oldalra is tudnak fordulni. Mindezt egybevéve a bakkolás kemény vizsga a lovas számára. A könnyebb változatokat inkább csak egyszerű "megugrásnak" hívják, de ezt a játékos ugrást sem könnyű "kiülni".

Miért ugrálnak a lovak?

1. A ló első, hogy úgy mondjuk "szűzies" bakkolása kezdetben mindig ösztöneiből következik. A szabad életben soha nem landol semmi más a hátán, mint halálos ellensége, a ragadozó. A bakkoló ló rendkívül megterhelő ugrásai kétségbeesett kísérletek arra, hogy mentse az életét úgy, hogy megpróbálja lerázni a támadóját. A mifelénk háziállatként felnőtt lónak természetesen nem kell ragadozók támadásaitól tartania. Ezeknek az ösztönöknek a leépítéséhez azonban valószínűleg az evolúció újabb lépcsőjére lenne szükség.
2. Aszerint, milyen siker koronázta az első bakugrást, a lovak célzott és meglehetősen félelemmentes módszerré fejleszthetik, hogy ledobják a nemkívánatos lovasokat. Vagy egyszerűen munkamegtagadásra használják.
3. A más karakterű, jellemű lovak, amelyek a nevezetes első alkalom óta hirtelen lovas nélkül maradtak, ezzel még félelmük növekedését tapasztalták. Náluk az ismételt bakugrás nem a lovas ellen irányuló célzott akció, egyszerűen újra és újra az ösztön győz bennük.
4. Bár szándékát tekintve ártalmatlan, következményeiben azonban sajnos ugyanolyan veszélyes a puszta életörömből végzett bakugrás. Elsősorban a fiatal és jó kondícióban lévő, energikus lovak fejezik ki ezzel örömüket a nap, a szél, a rét és az élet más szépségei felett.
A kellemetlen bakugrásokat a nem megfelelő táplálás is okozhatja. Ha a ló zabbal vagy más gazdag táplálékkal több energiát nyer, mint amennyit le tud dolgozni, néha bekövetkezik a klasszikus helyzet, amikor azt mondják: "ezt csípi a zab!"
6. További ok, amiben a ló nem bűnös, hanem ráadásul szenvedő alany is, a hiányos mozgás. Azok az állatok, amelyektől megtagadják a természetes és napi mozgást, gyakran - érthető módon - veszélyes ugrálásokkal reagálnak a szokatlan szabad térre.
7. Nem ritkán a nem megfelelő vagy rosszul használt felszerelés is felelős lehet a "macskaugrásokért", különösen a rosszul felhelyezett nyereg okoz szokatlan és nagyon veszélyes "robbanásokat". Ezért mindig ezt a lehetőséget kell elsőként vizsgálni és kiküszöbölni, vagy okként kizárni.

Az első kapcsolat

A bakugrás leggyakoribb kiváltó oka a nyereggel való első kapcsolat. Főleg a heveder meghúzása okoz félelmet és ijedséget a lóban. Nemcsak támadót sejt a hátán, hanem ugyanakkor még egy további ragadozót is, amely alulról támadja. Tehát főleg a fiatal lovak belovaglásánál kell különösen ügyelni az első felnyergelésre való felkészítésre. Néha csak egyszerűen felteszik a nyerget, szorosra húzzák a hevedert, majd a lovat futószáron vagy szabadon futni engedik, míg - na igen, míg mi nem történik? Természetesen azt remélik, hogy a fiatal állat egyszerűen "kiugrálja" magát, belátja, hogy nem szabadul meg a nyeregtől és attól kezdve kellemetlen ugrások nélkül lehet lovagolni. A magabiztos, intelligens és főleg nagyon ellenszegülő lovaknál ez esetleg célravezető módszer lehet. Az intelligensek hamar észreveszik, miről van szó. Az ellenszegülőknél valószínűleg etikusan elfogadható inkább a ló lelki nyugalmát kockáztatni, mint a saját életünket. Az érzékeny, félénk és inkább buta lovakról azonban szerintem ezzel túl sokat tételezünk fel. Szükségtelen félelmeket állnak ki, fennáll a veszélye, hogy teljesen kimerülnek, anélkül, hogy tényleg felfognák, mi történik.

Elővigyázatos kezdés

Akinek sikerül egy fiatal lovat bakugrások nélkül hozzászoktatnia a nyereghez és a lovashoz, általában nyert ügye van. Ehhez rengeteg türelemre van szükség, és nagyon kis lépésekkel haladva kell az állatot megismertetni az új helyzetekkel. Soha nem szabad egyszerre túl sok új dolgot zúdítani az állatra. Megszokott környezetében, ismerős emberekkel lesz a legegyszerűbb meggyőzni a nyereg veszélytelenségéről. Közben egy kis csemegével megkínálni - ez szintén jó módszer a feszültség levezetésére. Az ember keze, amelytől a ló már nem fél, kezdetben a nyereg és a ló háta, vagy a heveder és a ló hasa között szintén segít jobban elfogadni az idegen tárgyat. Lassan el lehet venni a kezet, ha a ló ellazult. A hevedert sohasem szabad rögtön szorosra húzni. Csak enyhén, de világosan kell éreznie a hasán a hevedert, persze ne is csiklandozza, és a nyereg ne csúszhasson el. Ha a ló megtesz így néhány lépést és nyugodt marad, lehet húzni egy kicsit a hevederen. Így lépésről lépésre elérjük a viszonylag szorosan meghúzott hevedert, ami az első lovaglási kísérleteknél természetesen életfontosságú. Ezt az időt és türelmet a ló azzal fogja meghálálni, hogy általában a kezdetektől félelem nélkül együttműködik velünk, és elmaradnak a feszültség kiváltotta bakugrások. Ezeknek az első lépéseknek a tényleges sikeréhez azonban rendkívül fontos, hogy ne csak a földről, hanem a nyeregből is önállóan, feszültségmentesen és kiegyensúlyozottan dolgozzunk a lóval. A legjobb előkészítést is tönkreteszi, ha az első lovas oroszlánként kapaszkodik a lóba.

Bakugrás "előre megfontolt szándékkal"

Kétségtelenül vannak lovak, amelyek a meglehetősen jó bakugrásokat szisztematikusan használják, hogy megszabaduljanak kellemetlen dolgoktól - mint például a lovasuktól. Az ilyen állatok átneveléséhez lényegében két feltételre van szükség: először is egy lovasra, aki nem esik le, másodszor pedig olyanra, aki nem kellemetlen a ló számára! Ennek a két lovasnak lehet, de nem kell feltétlenül ugyanannak lennie. Vannak akrobatikus egyensúlyozó művészek a lovon, akik sajnos egyáltalán nem képesek a lónak átadni a közös munka feletti örömet. Másrészt a megértő és a segítségadást tekintve nagyon jó lovasok nem mindig képesek fennmaradni a hirtelen bakugrásoknál. Először a ló kísérleteinek sikerét kell megsemmisíteni. Akinek ez nem sikerül, az legalább mindig újból szálljon fel a lóra és ne adja fel, ne a bakkoló ló nyerjen! Egy ilyen állatot úgy visszavezetni az istállóba vagy a legelőre, hogy a lovas utoljára sem saját akaratából szállt le a nyeregből, csak cselekedetének helyességének megerősítését jelenti a renitenskedő lónak.

Ha már bakugrás, akkor parancsra

Aki képes rá, jó, ha még meg is próbálja kiprovokálni a bakugrást. Ebben az esetben ugyanis a lovas már előre felkészülhet az ugrásokra. Ez az első lépés ahhoz, hogy elvegyük az irányítást a lótól. Ha sikerül a bakugrásokkal tovább lovagolni, a lónak egyértelműen megmutatjuk, mennyivel kellemesebb elviselni a lovast a hátán. Ehhez hozzájárulhat egy kis alma vagy más is, de az a legfontosabb, hogy mostantól könnyedén és lazán dolgozunk tovább.
Természetesen a bakugrásokhoz szokott ló nem adja fel könnyen a szokásait. Valószínűleg még gyakran próbálja meg érvényesíteni akaratát bakugrásokkal, főleg akkor, ha a lovaglás túl megerőltető vagy egyszerűen terhes lesz a számára. Ezért az ilyen állat viselkedésének alapvető megváltoztatása a legtöbb esetben hosszú és következetes korrekciót igényel. Általánosságban meg kell gondolni, ez-e az a ló, amellyel magasabb lovassportbeli követelményeket szeretnénk teljesíteni. Még ha a tudásnak nem is árt a bakugrás, meg kell fontolni, mennyiben nem veszünk tudomást az állat nyilvánvalóan hiányos teljesítőkészségéről.

Bakugrás félelemből

A bizonytalan és félős lovak minden lehető és lehetetlen dologra hátuk megfeszítésével, felpúposításával és végül bakugrásokkal reagálnak. Nem a lovast szeretnék levetni a hátukról. Éppen ellenkezőleg: ha a lovas is leesett, utolsó támaszukat is elvesztették, és egyenesen elveszthetik a fejüket. Természetesen itt is minden esetben meg kell próbálni fent maradni a nyeregben.
Az előző ponttal ellentétben itt a javítás nem a nyeregben, hanem a talajon, az istállóban, a réten, kézzel történik. Gyakran olyan lovak ezek, amelyek társaságban nyugodtan és békésen mennek az úton, a magányos kilovaglásnál azonban minden levél mögött ragadozót látnak. Hiányos az önbizalmuk, erős vezetőre van szükségük. Mivel azonban heves félelmi reakciókat mutatnak, amint egyedül maradnak a lovassal, bizonytalanságuk oka kézenfekvő.

A lovas a védelmező

Az ember és állat közötti bizalmi és dominanciaviszony itt még nem erősödött meg pozitívan. Ezért először azon kell dolgozni, hogy a lovas minden élethelyzetben a ló barátja és védelmezője legyen. A következetes nevelés az ember egyértelmű vezető szerepével egyre jobban elveszi az állat félelmét. Hogy a lovaglásnál szintén domináljon, megfelelő lovastudásra és különösen világos és következetes segítségadásra van szükség.
A jó (= nagy dicséret) és rossz (= nyugodt, de határozott korrigálás) egyértelmű megkülönböztetésével a lovas közölheti a lóval, hogy a nyeregből is a kezében tartja a dolgokat, ezért meg tudja védeni társát a veszélyektől. Fontos, hogy maga a lovas is higgyen ebben! Ha kétségei vannak, a legjobb segítségek sem csapják be a lovat a lovas gyenge alapállásáról. Ebben az esetben talán jobb, ha elválnak és mindketten új, magabiztosabb társat találnak.

Bakugrás életörömből

Azok a bakugrások, amelyek puszta mozgáskedvből erednek, általában inkább ártalmatlanok, és viszonylag könnyen kiülhetők. Többnyire hosszabb galoppugrásokról van szó kissé erősebb tendenciával felfelé.
Ha azonban a lovas félelemmel és görcsösen reagál ezekre az ugrásokra, az ártatlan játékból célzott bakkolás fejlődhet ki. A kapaszkodó lábakra és a kontrollálatlan szárhúzásra sok ló szintén inkább pánikkal reagál. Ha ezért a vágta egyszer kissé "rázósabb" lesz, inkább őrizzük meg a nyugalmunkat, és lovagoljunk tovább. A kontrollált váltás ügetésre aztán lehetővé teszi a ló és a lovas számára, hogy ebben a lendületes, de kissé kevésbé mozgató jármódban engedje ki az első mozgáskényszert. Nincs értelme, sőt inkább káros megbüntetni életöröméért azt a lovat, amelynek nincsenek gonosz szándékai.

Ha "szúr" a zab

Kérem, ne tekintsék ezt a bekezdést felszólításnak, hogy a temperamentumosabb lovakat éheztessék! Ez abszolút állatkínzó és becstelen módszer lenne a ló megfékezésére! Az ellenkezője azonban, vagyis a túltáplálás energiában gazdag táplálékkal, szintén nem tesz jót sem az embernek, sem az állatnak. A lovak nem tudják, mit kezdjenek az erejükkel, így mentálisan is megterheljük őket. Bakugrások keletkeznek, amelyekkel nem csak a lovast, hanem magukat is veszélyeztetik. Az ilyen állatokat lovaglás előtt szabadon futni hagyni vagy célzottan körbe hajtani egyáltalán nem lónak megfelelő megoldás. A felhalmozott energia azonnali tombolást vált ki.
Az inaknak, szalagoknak és ízületeknek feltétlenül szükséges bemelegítést teljesen figyelmen kívül hagyják. Ezzel még jobban megnő az összevissza ugrálásban már amúgy is meglévő sérülésveszély. Ha tehát a ló különösen nyugtalan, állandóan feszült és a legkisebb indokkal kész a robbanásra, érdemes legalább megpróbálni az erőtáplálékot (sohasem a vizet és a szálastakarmányt!) legalább egy héten át csökkenteni. Az eredmény akkor tekinthető pozitívnak, ha a túlcsorduló energia csökken, és a ló láthatóan lazább lesz, de nem gyengül a kondíciója.