Régi, régi időkben, sok-sok tegnap és sok-sok holnap múltán, az Adók és Adósságok korszaka után, a Sebek és a Megrendülés idejének végével,¹ élt egyszer a lovak apjaura, név szerint Fehérlófia Jalva es anyja, Rejtezőló leánya, Pjodma. Házasságra léptek a Kancarét szállásán, és a Madárasszony völgyében életet adtak egy csikónak. A lovak országaikkor az égben volt, a paripák birodalma a mennyben volt, de ott nem találtak a széles száj aknák füvet, a hosszú torkoknak vizet. Az égből a lovak alászálltak hát, a paripák a mennyből aláereszkedtek. Hogy hová szálltak alá? Az istenek országába, az Égi Mezőre. Hogy kinek a birodalma volt ez? Az Égkirálynő istenasszony országa volt; itt vertek tanyát, itt találtak szállásra. Egy ház asszonyai között kaptak lakóhelyet, fűzfarügyet és zöld fűszálból apróra vágott szénát ételnek, cukornád levét italnak. Megtelepedtek hát. De a lovakkal rosszul bántak, a paripákkal epések voltak. A Kancarét szállásán, a Madárasszony völgyében nappal kijáró részüket nem kapták meg, éjszaka jogos járandóságukat nem adták meg. Az Égkirálynő istenasszonnyal összevesztek, az odú asszonyait otthagyták és eltávoztak. Hogy hová vándoroltak tovább? Hát a Pásztorvölgy rétjeire mentek és ott találkoztak Pjarpjur pásztorral, és házasságukból csikók születtek, három lótestvér, három paripabátya látta meg a napvilágot. A legidősebb testvért Szívbéli Fényeshomlok bátyának, a középső testvért Vadlóvölgyi Tarkasörénynek hívták. A legkisebb öccsöt pedig úgy nevezték, hogy Fecskevölgyi Selyemparipa.

De a Pásztorvölgy rétjein a széles szájaknak nem volt elég a fű, a hosszú torkoknak nem volt elég a víz, ezért a legidősebb fivér, Fényeshomlok bátya, az Észak Nyolc Nyúlványának országába ment, hogy a széles szájaknak vizet találjon, a hosszú torkoknak füvet leljen. Tarkasörény a Külső-vadon Nyolc Fennsíkjára ment, hogy a széles szájaknak füvet találjon, a hosszú nyakaknak vizet leljen. Selyemparipa a Külsővadon Hármas Székhelyére ment, hogy a hegyi legelőkön egy harapás füvet találjon, a mezei bogyók levét igya.

Kis idővel ezután, az Észak Nyolc Nyúlványának országában, Fényeshomlok bátya találkozott Szkarva apóval, a jakbikával. Szkarva apó, a jakbika így szólt:

– Tegnap, ma és holnap az Ég magasának, a Menny fenségének, a Hat Fejedelem hatalmának, a Sors tiszteletreméltó Urának végzéséből úgy van rendjén, hogy a lovak országa a hegyi legelők, a jakok országa pedig Észak legyen.² Ezért Fényeshomlok bátya, menj a magad útjára.

Fényeshomlok bátya így válaszolt:

– A Hat Fejedelem hatalma, a Sors tiszteletre méltó Urának végzése, igaz, úgy rendelkezett, hogy a hegyi legelők a lovak országa legyen, Észak pedig a jakok országa legyen, de azért ma és holnap a lónak és a jaknak nem kell ellenségként harcolnia egymással.

De azon vitába szálltak, hogy először a ló egye a füvet, a jak utána igya a vizet, vagy a jak egye először a füvet és a ló igya utána a vizet. Szkarva, a jakbika nem engedett, ellenfelét jobb szarvával megragadta, bal szarvával ellökte, s Fényeshomlok bátya kimúlt. Húsát a madarak falták, tépve tépték, vérét a föld itta, szíva szíttá, csontját a medvék rágták, ropogva roppant, serényét a szél hordta szét, szálról szálra. Így halt meg Fényeshomlok bátya.

Tarkasörény és Selyemparipa öccsök közben a lovak nyelvén hívogatták: "cher-cher", a paripák nyelvén szólítgatták: "cher-cher", de Fényeshomlok bátyától nem jött válasz. Így hát Selyemparipa és Tarkasörény elmentek az Észak Nyolc Nyúlványának országába, hogy elveszett bátyjukat megleljék. Ahogy mentek-mendegéltek, nem találkoztak Fényeshomlok bátya élő arcával, de megtalálták holt tetemét. Ekkor Selyemparipa így szólt:

– Nem állunk bosszút mi, öccsök, bátyánk életéért? Tarkója húsához nem dörgöljük nyakunkat? Nem oltjuk ki a harag szívét?³ Nem teljesítjük a szeretet parancsát? Ha ezt kérdenéd, szívem így válaszolna: Holtteste vérét a föld nem issza be, míg tarkója húsához nyakunkat nem dörgöljük.⁴ A bátya haláláért az öccsének kell bosszút állnia. Selyemparipának és Tarkasörénynek teljesítenie kell kötelességét. Oltsuk ki hát a harag szívét, oltsuk ki Szkarva jakbika szívét, teljesítsük a szeretet parancsát. Rójjuk le kötelességünket Fényeshomlok bátya iránt.

Tarkasörény így válaszolt:

– Fényeshomlok bátyánál ki volt gyorsabb a lova között, ki volt erősebb a paripák között? Mégsem bírt Szkarva jakbikával. Ha te meg én ketten vagyunk is, futva sem érjük utol, vágtával sem érünk nyomába, küzdve se győzzük le. Ezért bátyánk halálát mi, öccsök, nem tudjuk megbosszulni, holtteste vérét a föld nem issza be. Menjünk inkább a Külsővadon Hármas Székhelyére, hogy a széles szájak füvet ehessenek, a hosszú torkok vizet ihassanak.

Selyemparipa öccs válasza így szólt:

– A lovak között kicsi a merszed, a paripák között csekély a bátorságod, Tarkasörény! Ezért ha élve maradok, egy országot, ha meghalok, egy sírhelyet teremts nekem. – Így szólt. És hozzátette: – Elindulok az azúrkék Szkjibe, az emberek országába.⁵

Mire Tarkasörény bátya megátkozta:

– Selyemparipa öcsém, ha te az emberek országába, az azúrkék Szkjibe mész, és ott az emberrel barátságba keveredsz, akkor lószájadat őröltre zablával zabolázzák, szájad sarka sebesedjék, a hátadat megnyergeljék, megterheljék, oldaladat nyomja nyeregszíj, szíved szenvedjen kebledben!

Selyemparipa öccs visszafordította az átkot:

– Tarkasörény bátyám, ha te a Külső-vadon Hármas Székhelyére mész, ha nem is lesz lovasod, a magas ég csillagai lovagoljanak rajtad, hátadat kinyomatlan, madárvájta kelevények égessék! Ha zabolázod nem is lesz, a hegyi legelők füvét kutatva magadat törjed zabolába, szájad széle úgy sebesedjék! Ha sarkallod nem is lesz, sebes vérebek űzzenek! Ha ember nem is tart féken, érjen utol az ügyes íjász nyila!

Ezután Tankasörény bátya a Külső-vadon Hármas Székhelyére ment, hogy a széles szájnak füvet keressen, a hosszú toroknak vizet leljen, de nem talált. Selyemparipa pedig elment az emberek országába, melyet az azúrkék Szkjinek neveznek, messzi földre, egy földvárba, melyet Fehérvárnak hívónak, s ott egy Rma fia Ldamsan nevű ember elé került, nparipa így szólt hozzá:

– Ma és holnap a lovak értelme csekély, a paripáktól a félelem nem áll távol, Rma fia, te ember, tudsz te bátor lenni vagy nem? Tudsz a rettegéseden teljesen úrrá lenni vagy nem?

– Tudok bátor lenni, rettegésemnek ura tudok lenni.

– Akkor ma és holnap, egy emberöltő száz évéig hordozni foglak. S csak akkor változtatok gazdát, ha halálom idején a Hétezrek Birodalmába megyek.

S akkor Rma fia, az ember és Selyemparipa, a ló, a kívánságokra vonatkozóan⁶ kölcsönösen megegyeztek. Az öszvér és a ló között különbséget fognak tenni, az alacsonyt és a magasat szét fogják választani, s erre ujjuk pecsétjét tették. Így szólt az eskü és a fogadalom: "Ha a nap melegében és a harcban kifáradva életben marad, messze tisztelet övezze, ha meghal, gazdát cseréljen."⁷

Rma fia, az ember ekkor felült Selyemparipára, a lóra, mely mint a rohanó tigris, mint a száguldó leopárd, oly híres volt az emberek előtt. Mikor a lovas, vékonyát megszorítva, a Külső-vadon Nyolc Nyúlványának országába ért, Selyemparipa megszólalt:

– A bátya miatti pirulásomért, Tarkasörény miatti szégyenemért lópofámat takard el, paripaarcomat takard le.⁸ – Rma fia, az ember a lópofáját, paripaarcát letakarta. És akkor, Észak Nyolc Nyúlványának országában, találkoztak Szkarva apóval, a jakbikával. Rma fia, az ember szőrponyváját meglóbálta, fehér kötelét kieresztette. Ki volt, aki akkor elöl futott, szaladt? Szkarva apó, a jakbika futott, szaladt. Ki volt, aki nyomában száguldott? Selyemparipa öccs száguldott nyomában. És akkor Rma fia, az ember, a hírhedett jakfattyúra hurkot vetett, s az vörös oldalára rácsavarodott. És kilencszer siklott jobbra a kérődző, míg baba sújtott a dárda, és kilencszer siklott baka a kérődző, míg jobbra sújtott a dárda, de végül is Szkarva apó, a jakbika kimúlt.

Akkor Selyemparipa így szólt:

– A bátya iránti szeretet kötelességét leróttuk, a bosszú szívét kioltottuk. Lóbátya életéért az öccs bosszút állt, vérét a föld beissza, tarkója húsát nyakamhoz dörgöli. A jak húsát az isteneknek szórd, a jak bőrét apróra vágd, farkából egy tincset lósörényembe fonj. Most már elégtételt szolgáltattunk a bátyának, elégtételt adtunk Tarkasörénynek is.

Rma fia, az ember válaszolt:

– A jak húsát az isteneknek szórtam, a jak bőrét apróra vágtam. Kioltottuk hát a bosszú szívét, leróttuk a szeretet kötelességét.⁹

És visszatértek az emberek országába, amelyet az azúrkék Szkjinek neveznek.