Éghajlati viszonyaink alatt a lovak a hideg idõjárásra felkészülve vastagabb, tömöttebb fedõszõrzetet növesztenek, mely természetes körülmények között megóvja õket a tél viszontagságaitól. A vastag szõrtakaró alatt dolgozó ló azonban hamar és nagyon megizzadhat, s átnedvesedett “bundájában” a munka végén könnyen megfázhat. Ezért célszerû a rendszeresen és intenzíven mozgatott lovakat az õsz végén megnyírni, s a hideg ellen takaróval védeni. Megnyírhatjuk az egész testét is, de legfontosabb azokon a részeken eltávolítani a téli szõrtakarót, ahol lovaink az izzadásra leghajlamosabbak, a nyakon, a vállon illetve a horpaszon. Sajnos egyes lovak nem tûrik magukon az istállótakarót, s reggelre gazdájukat rendre annak leszedésével “örvendeztetik meg”. Gyõzõdjünk meg tehát arról, hogy lovunk a takaróra miként reagál, mielõtt a nyírógéphez nyúlnánk, s a téli szõrétõl csak akkor fosszuk meg, ha letakarásának nincsen akadálya. Az istállóban nem letakarható, s ezért meg nem nyírt lovakat nyereg alatt takaróval (szoktatás után ezt szinte kivétel nélkül mindegyikük eltûri) a munka végén sétáltassuk hosszan, majd az istállóban igyekezzünk szalmával szárazra dörgölni, vagy lószolárium alatt megszárítani. Azokat a szerencsés lovakat, melyeket télen is tudunk karámozni, vagy ne nyírjuk meg, vagy ha mégis, akkor a karámban is takaróval pótoljuk a hiányzó szõrzetüket, hiszen ilyenkor az intenzív mozgásból adódó hõtermelésre nem számíthatunk.

 Sportlovak szinte kivétel nélkül, de a hobbilovak is gyakran az egész szabadtéri idõszakot négylábra megpatkolva töltik el. Télen a patkolás azonban sok esetben értelmét veszti, hiszen a fedett lovarda puha és egyenletes talaja, vagy az elvégzett napi munka csökkenõ mennyisége nem ró a patákra olyan mértékû terhelést, mely külön védelmüket indokolttá tenné. A patkószárak közé befagyott hó pedig a téli kilovaglásokat teheti lehetetlenné, ezért, amennyiben lovunk patájának állapota azt megengedi, érdemes erre a néhány hónapra a patkót levetetni róla, lehetõséget biztosítva, hogy egy kicsit a szarutok is “megpihenjen”, s a szeglukak lenõhessenek. Állandó, csak patkolással biztosítható korrekciót igénylõ, vagy gyenge szerkezetû patával rendelkezõ lovak esetében természetesen indokolt lehet télen is a két-, vagy négylábra történõ patkolás, ezért ennek gyanúja esetén a patkó levételérõl nem árt a kovács véleményét is kikérni, valamint a csak körmölt paták állapotát is folyamatosan figyelemmel kell kísérni, azok szabályozását továbbra is hathetes rendszerességgel el kell végeztetni. A pata deformálódása, vagy sérülése esetén pedig ne habozzunk ismét lovunkat megpatkoltatni. Különösen a tél végén áll fenn a veszélye annak, hogy a pata szerkezete romlani kezd, a csökkenõ vitaminellátottság következtében, melyet kiegészítõ tápanyagellátással célszerû megelõzni.

A bokszából nap mint nap csak a fedett lovardába járó, napfényt alig látó, mindennap szinte ugyanazt a monoton munkát végzõ lovak könnyedén a kedvüket veszíthetik, illetve meglepõen kellemetlen új szokásokat vehetnek fel. Ilyenkor sokan gondolják úgy, hogy a hétköznapokat változatosabbá téve, s valamelyest a nyári karámozást is felidézve, úgy lehet kedvezni a lónak, ha idõnként kiengedjük egy kicsit szabadon rohangálni a fedett lovardában. Ez azonban korántsem veszélytelen dolog, mely megfelelõ elõkészítés nélkül, akár komoly sérüléshez is vezethet. A nem megfelelõen bemelegedett, elgémberedett inak és izületek akár nagyon súlyos sérülést is szenvedhetnek (pl. csüdcsonttörés). Mindez azonban megelõzhetõ, ha legalább negyed órát kézen sétáltatjuk lovunkat, mielõtt szabadon engednénk. A könnyû mozgatás során felélénkül az anyagcsere, javul a vérellátás, s a “hideg indításból” adódó sérülések elkerülhetõek lesznek.

Az egyhangúság oldásának jó módja lehet télen is, ha – amikor azt az idõjárás is megengedi – idõnként szabadban, lehetõség szerint terepen végzett munkát is beiktatunk lovunk mindennapjaiba. Készüljünk fel azonban ilyenkor arra, hogy a szûk fedelesbõl “kiszabaduló” ló felélénkül, esetleg akár valós fizikai teljesítõképességénél is nagyobb mértékû elevenséget mutat. A kint elvégzett munkában ezért nagyon körültekintõen kell eljárnunk, egyrészt a hirtelen túl nagy terhelés, másrészt az esetleges “jókedvû ugrálásból” való sérülések elkerülésére, s megnyírt lovak letakarásáról ilyenkor se feledkezzünk meg.

A téli, pihentetõ idõszak alatt egyes lovak annyira “összeszedik” magukat, hogy nem tudjuk bemelegítésként lépésben lovagolni õket, mert minduntalan ugrálni kezdenek. Ezt megelõzendõ, ha módunk van rá, igyekezzünk minden lovat, fél-, egy órát jártatógépben mozgatni lovaglás elõtt, hogy megfelelõen bemelegedjen, mire felülünk. Azonban ebben a nem minden lótulajdonos számára kivitelezhetõ esetben is figyelmesen kell eljárnunk. Sajnos sok ló a jártatógépben is kontrollálatlanul ugrálni kezd, ami szintén sérülés okozója lehet, ezért legjobb megoldás a jártatószalag volna. Amennyiben egyik gép sem áll rendelkezésre, s a nyugodt lépésben való bemelegítõ lovaglás sem kivitelezhetõ, nem marad más, csak a kézen történõ nyugodt sétáltatás, mely csak hozzászoktatás és a rászánt idõ kérdése.

Az eddigiekhez hasonló veszélyeket rejthet magában a futószárazás is, amennyiben lovunk vad ugrálásba kezd, ezért nem árt elõtte lovainkat ellenõrzött keretek között lépésben bemelegíteni, akár gépen, akár kézen, akár felülve rájuk.

Sok ló csak akkor ugrál, vagy ijedezik, ha fázik. Ennek úgy vehetjük elejét, hogy a munka elõtt szolárium alá állítjuk, majd takaró alatt lépésben hosszan bemelegítünk. Így az izomzat már bemelegedik, mire dolgozni kezdünk. Ne feledjük, ami az atléta edzésének a nyújtó és bemelegítõ szakasza, az a lónak a lépés és a nyugodt elengedtetõ munka, melynek idõtartama télen automatikusan megnyúlik.

Az idõsebb lovaknak természetesen különösen hosszú idõre van szükségük a bemelegedésre hideg idõben. Melegben sokszor fel sem tûnik, hogy már nem mozognak olyan ruganyosan, mint fiatalabb éveikben. Sok lovas egészen megrémül télen lova hirtelen jött merevségétõl. Ilyen esetben egy mágneses takaró sokat segíthet. A fõ gond télen a hideg mellett az, hogy a lovak sok helyen lényegesen kevesebbet mozognak, hiszen sok lovarda nem rendelkezik télen is használható legelõvel, karámmal, jártatógéppel, vagy –szalaggal. Az istállóban 23 órát állni egyetlen lónak sem használ, de az idõsebbek ettõl igazán be is rozsdásodhatnak. Az egészség és a “fiatalosság” megõrzésében a mozgás pótolhatatlan, hiszen felpörgeti az anyagcserét, s ezáltal javul az izületek tápanyagellátása. Idõsebb lovak esetében megfontolandó lehet ezért napi kétszeri mozgatásukra megoldást találni.

Jártatógép: a kiegészítõ mozgatás hasznos eszköze

 Hidegebb napokon a lovas maga is érzékelheti, hogy tovább tart, amíg a lovat simulékonyan követni tudja, s befolyását optimálissá képes tenni. Hasonlóan van ez a ló esetében is. Ahogyan a hideg ellen a lovas is réteges öltözködéssel védekezik, lovunk számára is így tehetjük azt könnyebben elviselhetõvé. Ha észrevesszük, hogy behúzza a farkát és kissé feszesebb, egy alsó vesetakarót is tegyünk fel rá, majd efölé kerüljön a normál takaró a lépéshez. Mielõtt ügetni kezdünk, a felsõt levehetjük, de a vesetakaró mindaddig maradjon rajta, amíg az idomítómunka meg nem kezdõdik. Ezáltal az izomzat jobban bemelegszik, javul a keringés és az egész ló lazább lesz. Elõfordulhat még az is, hogy amikor igazán hideg van, egyes lovakkal az elengedtetõ munkából egyáltalán ki sem keveredünk.