A dámanyereg története
Egyes történészek véleménye szerint már a korai nomád népeknél is elõfordulhatott, hogy kisgyermekeket vagy terhes asszonyokat oldalvást ültettek fel a lóra vagy egyéb hátasállatokra, hogy kényelmesebben üljenek, jobban elviseljék a hosszú és fárasztó utazást, az új legelõkre, új táborhelyekre történõ vándorlást. A legelsõ olyan nyergek amelyeket valóban abból a célból készítettek, hogy a lovas oldalvást üljön rajtuk a 12. század környékén alakulhattak ki a Közel-kelet Egyiptom és Irán közé esõ részén.
II. Richárd felesége, a cseh származású Anna királynõ volt az, aki Angliában népszerûvé tette a dámanyerget, hogy a 14. század hölgyei elegáns öltözékükhöz illõ módon utazhassanak.
1. Ez a 18. századi dámanyereg inkább emlékeztet fotelra, mint nyeregre |
Ezek a korai dámanyergek azonban egyáltalán nem hasonlítottak a ma használatosakhoz. A lovas teljesen oldalt ült, úgy mint egy széken, a lábát egy kis padkán nyugtatta; a nyeregnek sokszor karfája is volt, mint egy igazi karosszéknek. Éppen ezért ezt a lovaglási módot nem is használták vadászathoz, hosszú utakhoz, vagy a pólójátékhoz, melyet a régi idõk hölgyei is elõszeretettel ûztek. |
A dámanyereg formájának alakulására 16. század elején a málhanyergek voltak nagy hatással. Ebben az idõben a dámanyereg már egy szarvval rendelkezett, amely jobb oldalt középen helyezkedett el.
Úgy mondják, Medici Katalin volt az, aki a szarvat feljebb tetette, miután vadászat közben néhány alkalommal lováról leesett. Mivel átvethette rajta lábát, ezzel a támasszal nagyobb biztonságban érezhette magát. Õ volt az, aki a kengyel használatát is bevezettette a dámanyergekhez. Azóta ez a kengyel alak és elrendezés szempontjából rengeteg módosításon esett át.
Ezek a formai változások voltak azok, amelyek lehetõvé tették, hogy a reneszánsz kor hölgyei a dámanyerget használva vehessenek részt a vadászatokon. Olyan híres asszonyok hódoltak ennek a szenvedélynek mint I. Erzsébet angol királynõ, Johanna spanyol hercegnõ és Mária, a skótok királynõje.
A dámanyergek igazi átalakulása a 18. században kezdõdött el. Ekkor kezdtek variálódni a különbözõ formák. Léteztek már több hevederes és kiegyenlítõ szíjas változatok, készültek dámanyergek kárpitozott vagy steppelt bõr üléssel.
1b.) 18. századi nyerges mûhely rekonstrukciója, az elõtérben dámanyereg
A 19. század elején fejlesztették ki a nyereghez a második szarvat. Ez a támasz még biztonságosabb ülést tett lehetõvé. A 19. század végétõl egészen századunk elsõ feléig az elõkelõ hölgyek ilyen nyerget használtak vadászathoz, sétalovagláshoz. Akkoriban nem is tartották illendõnek, ha egy nõ lovagló ülésben lovagol.
A dámanyereg századunk 30-as éveiben kisebbé, könnyebbé vált és szerkezete is megerõsödött; kezdte elnyerni azt a formát, amit ma „modern dámanyeregnek” nevezünk. Owen, Mayhew, Whippy, Champion & Wilton, Martin & Martin - a nagy nevek az angol dámanyereg készítés történetében; 1900 és 1940 között mûködtek, készítették „klasszikus” darabjaikat.
2. Régi idõk eleganciája
A második világháborút követõ általános elszegényedés és a nõk azirányú törekvései, hogy versenyeken a férfiakkal együtt rendes lovagló ülésben indulhassanak nem használtak a dámanyereg népszerûségének. A stílus csak 20-30 éve kezdett újjáéledni.
Jó dámanyerget már akkor is nehéz volt találni, és a megfelelõ darab beszerzése napjainkban sem egyszerû feladat. Igazán kevés hozzáértõ foglalkozik készítésükkel, így áruk is igen borsos (1000-1500 USD). A manapság használatos darabok közül is igen sok még a háború elõtti idõkbõl származó felújított, vagy a régi vázra teljesen újraépített nyereg. A legtöbb új nyereg Dél-Amerikában készül, de minõségük sajnos sok esetben hagy kívánnivalót maga után. Az Egyesült Államokban a Steele cég foglalkozik készítésükkel, nyergeik jó minõségûek, kényelmesek ló és lovas számára, de ugratáshoz nem alkalmasak.
Bár elmondhatjuk, hogy reneszánszát éli, a dámanyereg ma mégis inkább kuriózumnak számít.
|