A motiváció

Ennyire vonzaná a lovat a hasa, vagy erőszakkal ilyen káprázatos harmóniát ki lehet csikarni? Nem, a megoldást nem ezekben a technikákban kell keresni. A jutalomfalat és az erőszak kifejezett ragadozóbéli gondolkodásunkból fakad, és látványos idomítási munkát az tud elérni, aki ki tud bújni ragadozó bőréből. Hogy Fekete Szépséget vagy Zorró lovát miként motiválhatta az idomár, pontos információm nincs, de néhány mankót nyújtok most át annak, akik hasonló együttműködési készséget, harmóniát szeretne lovával elérni. Van egy módszer, ami a jutalomfalat osztogatásánál   olcsóbb, természetesebb, és semmit sem kell érte tenni.

Ragadozó kontra ló

Mielőtt beleássuk magunkat a lovak motivációjának vizsgálatába, tisztáznunk kell ló és ember paradox viszonyát, melyre a lovasoktatás – kevés kivételtől eltekintve – fittyet hány, pedig magyarázatot ad a ló legtöbb, „rendellenesnek” vélt viselkedésére. A ló szemszögéből nézve mi, emberek, ragadozók vagyunk, és ebből a hátrányos helyzetből kell elérnünk, hogy a ló ne ellenségként, hanem partnerként, főnökként, vezéregyedként fogadja el javaslatainkat és teljesítse azokat önként, jókedvvel és felelősséggel.

A lovak motivációjának megfejtéséhez nézzük meg, hogy természetes körülmények között a lovak mivel töltik napjaikat. A nap legnagyobb részében legelnek, majd ha jóllaktak, keresnek egy kellemes helyet, ahol pihenhetnek, majd legelnek, játszanak, és újra legelnek, pihennek. Mindezek fölött áll a biztonság iránti szükségletük. Ha ezt a pár egyszerű tevékenységet le akarjuk redukálni, akkor igazából csak három dolog van, ami fontos a lónak: 1. biztonság, 2. kényelem (komfort), 3. játék. A komfort alatt azt értjük, amikor a ló jól érzi magát, nem éhes, nem szomjas, nem érzi fenyegetettnek magát, nem zavarják a bogarak, nem tűzi a nap ...

Biztonság kontra jutalomfalat

A ló számára a táplálék az esetek többségében szinte bármelyik pillanatban elérhető. Lehajtja a fejét és legelhet, vagy lerághatja valamelyik fa kérgét, vagy csipegethet a cserjék bogyóiból, kikaparhatja a gyökeret a földből, tehát számos lehetősége van, hogy a hasát töltse. Ezért számára a falat, amit jutalomként szán az idomító, nem jutalom, hanem természetes. A ragadozónál már más a helyzet. Az oroszlánnak sem sikerül minden alkalommal a becserkészett antilopot elkapni, de a macska is gyakrabban könyvel el kudarcot, mint sikert a csurivadászat során. Beláthatjuk, hogy a ragadozónak az odavetett falat jutalom, napok is eltelnek, míg sikerül zsákmányhoz jutnia.

A jutalomfalat gondolata és használata ragadozó mivoltunkból ered, és nem kifejezetten egy növényevő állat legmotiválóbb eszköze.

Ha a ló legelés, pihenés vagy játék közben veszélyt észlel, az első dolga az lesz, hogy elmeneküljön, és megkeresse a biztonságos helyet, ahol folytathatja félbeszakított tevékenységét.

Tehát megállapíthatjuk, hogy a ló számára legfontosabb a biztonság, mely érdekében a ló mindenre képes, átugrik árkokat, átgázol a vízen, szétszakítja saját testét, ha valamilyen csapdába esett, nem kíméli magát azért, hogy biztonságba kerüljön.

Az ennivalóért megteszi-e ugyanezt a ló?   Nézzünk egy hétköznapi példát. Időnként szoktam idegen lovakat is szállítani, és ilyenkor mindig megadom a lehetőséget a tulajdonosnak, hogy maga vezesse be a lovát a lószállítóba. Hátha sikerül. De nem szokott. Ilyenkor kerül elő a kukorica, száraz kenyér, sárgarépa, lucerna stb., és megpróbálja a gazda „feletetni” a lovat a kerekekre szerelt csapdába. Mert a ló ezt látja benne. Ha oda belép, az ajtó bezáródik, se előre, se hátra, tehát kiszolgáltatott helyzetbe kerül. A ló előregondolkodik, és néhány finom falatért nem fogja kockára tenni életét. Ha mégis sikerül – ez naiv csikóknál szokott előfordulni –, az az emberbe vetett bizalomnak köszönhető.

Jutalomfalat: olaj a tűzre

A jutalomfalat nemhogy nem a legmegfelelőbb motiváló eszköz egy növényevő számára, kifejezetten káros hatása van a ló és ember kapcsolatára.

A szabadon abrakolt lovaknál megfigyelhetjük, hogyan engedi át a ló a rangsorban fölötte álló egyednek az abrakját. Hátracsapott fülekkel közelít az alfaállat, a másik pedig gondolkodás nélkül odébbáll, átengedi porcióját a főnöknek. Mi történik, amikor etetjük a lovat? Odaborítja a gondozó az abrakot az etetőbe, odamegy a ló, a gondozó pedig el. Mi játszódik le a fejekben? A ragadozó azt gondolja, hogy: „Én etetem szegény párát, ezért majd ő szeretni és tisztelni fog engem.” Mit gondol erről a növényevő? „Nézd már! Minden ellenállás nélkül átengedi nekem a legjobb falatokat, egyértelmű, hogy itt én vagyok a főnök.”

A jutalomfalatot a kezéből engedi át a lovas a rangsorban fölötte állónak. Minden jutalomfalattal egyre lejjebb ássa magát a naiv lovas a rangsorban, ahelyett, hogy a vezér pozícióját erősítené. A vezér sohasem engedi át a falatot!

Ne tévessze meg a lótartót az a jelenség, hogy ha bemegy a karámba a lovak közé, akkor azok követik őt, mintha a vezérük lenne. Ennek magyarázata az, hogy két lábon járó etetőgépnek nézik. Mihelyt bebizonyosodik, hogy nem kajaosztás van, elveszíti a lovak érdeklődését, vagy ha valamitől megijednek, hanyatt-homlok menekülnek, mit sem törődve azzal, hogy az önjelölt vezér marad még a helyszínen.

Felejtsük el a jutalmazást és a büntetést

A jutalmazás és a büntetés olyan fogalmak, amiket a lovak motivációjánál el kell felejteni, mert a növényevő állatoknál nem hatásos.

Ha mi, a ragadozó stílusunkban meg akarjuk mutatni a lónak, hogy ki a főnök, csak összezavarjuk, és ellenkezést váltunk ki. Mi a probléma a jutalmazással és a büntetéssel? Elsősorban az időbeli eltolódás, másodsorban az érzelmi fűtöttség. A jutalmazás és a büntetés mindig később jön, mint a kiváltó ok. Ezenkívül az embernek nehéz pont jókor büntetnie anélkül, hogy aljas vagy dühös ne legyen. Ha ezeket az érzéseket a ló felfedezi a lovason, félelemmel vagy agresszióval fog válaszolni. Az okos ló nagyon hamar felismeri a lovas gyengeségét, és egyre gyakrabban fogja provokálni, mert tudja, hogy elveszíti lovasa az összeszedettségét, és így a ló válhat irányítóvá.