A díjlovaglás Az ember és az emberiség életére legnagyobb hatást gyakorló, történelmét befolyásoló állat, melyet a legrégebben tenyésztenek tudatosan, kétségkívül a ló. Az ember i. e. 3-4 évezreddel már szelídítette a lovat, mégpedig Ázsia két, egymástól meglehetősen távoli pontján: Kínában és Mezopotámiában. Európában a magyarok bejövetele előtt a régi görögök álltak legközelebb a modern értelemben vett lovas művészethez. A ló, a kutya és az ember idegrendszerének mozgatópályáiban végbemenő mielinizáció különböző időpontokban történik. (A mielinizáció során az idegsejtek hosszú nyúlványát, az axont több rétegben sejthártya – mielinhüvely – veszi körül, amely elszigeteli környezetétől és az idegek gyorsabb ingerületvezetését teszi lehetővé.) A mielinizáció foka meghatározza a mozgáskoordinációt, ez szolgál magyarázatul arra, hogy az újszülött csikó születését követően rögtön összerendezett bonyolult mozgáskombinációkra képes, eltérően a lassabban fejlődő kutyától, illetve embertől. A ló testfelépítése kétkonzolos, ívhúros hídhoz hasonlítható, ez a különleges statikus rendszer teszi lehetővé, hogy álló helyzetben is képes aludni, és hogy végtagcsontjai hatalmas nyomóerőkkel, inai óriási húzóerőkkel szemben is ellenállóak. A ló mozgásának ábrázolása művészettörténeti szempontból is érdekes, Székely Bertalan egyike volt az elsőknek, aki rajzsorozataival hozzájárult a mozgásvizsgálatok fejlődéséhez. Napjainkban a kutya és a ló mozgásának elemzése a legmodernebb technikai eszközök felhasználásán alapul. A helyváltoztatással együtt járó, előrehaladó mozgás, a lokomóció lényegében összehangolt ritmikus súlypont-áthelyezési folyamat, amelynek iránya a mozgás típusától függ: előre-hátra vagy oldalirányú. Oldalirányú és hátrafelé mozgás háziállatainkban csak védekezéskor, játékban, küzdelemben vagy kényszerből észlelhető. A lovaglás fejlődése során a spanyol lovasiskola az idomításon keresztül a ló mozgását – az anatómiai adottságok végső határait kihasználva – művészi fokra emelte, és eredetiségében őrzi a lovastradíciókat. A 19. századtól kezdve a díjlovaglás irányítását Bécs veszi át és fejleszti szilárd, klasszikus alapokon soha nem látott tökéletes szintre. A bécsi spanyol lovasiskolában kikristályosodott alapelvek, kikísérletezett és gyakorlatban alkalmazott kiképzési módszerek uralkodnak ma is. Ezek segítségével dolgoznak a legújabb kor nagy díjlovas egyéniségei és győznek az olimpiákon. A bécsi spanyol iskola a világ egyetlen intézménye, mely művészi eredetiségében őrzi a lovas tradíciókat. Erre a kis szigetre mentették évezredek tapasztalatait, hogy válogatott származású ménekkel mutassák be a művészettel megzabolázott erőt, a könnyedség balettszerű harmóniáját, a ló szépségét. Ezeknek a csodalényeknek az idomítás során mindent megadtak, amit az évezredek kitaláltak. A tökéletes engedelmességhez, a természetes jármódokban való hihetetlenül könynyed mozgáshoz azonban új elem is csatlakozott: az, ami a harcban és a lovagi tornában a fölényt biztosította. A váratlan fordulatok perdüléssel, az ellenség meglepése szökellésekkel, mint a mezair és courbette. Az ellenség fölé kerekedés levade-dal, végül az ugrással kombinált rúgások, mint a ballotade és a capriole.   Itt minden ló szívesen jön be a lovardába és kedvvel végzi feladatait. A munka tervszerű, következetes és mindenekelőtt fokozatos felépítésű. Sohasem követelnek olyat, amire a lovat megfelelő tornáztatással, célgimnasztikával elő ne készítették volna. Nincs szükség erőlködésre. Mire eljut egy nehéz magasiskolai feladat végrehajtásához, olyan izomerővel, ügyességgel rendelkezik, hogy kényszerítő eszközök alkalmazása nélkül, könnyedén végre tudja hajtani. Természetesen elsőre ez sohasem tökéletes, de a további gyakorlás, csiszolás sem vált ki belőle fáradtságot, fásult közönyt. Így alakul ki a spanyol iskola gálaelőadásának vagy az olimpiai díjlovaglás győztes programjának leírhatatlanul könnyed eleganciája, a puha, laza és mégis tökéletesen fegyelmezett, szinte balettszerű mozgás. Pedig a lovas szinte mozdulatlan. Mintha a ló mindent magától hajtana végre.