A hucul kislovat a “Kárpátok hegyvonulatának primitív kisló fajtája”-ként emlegetik. Nevét egy, ma már nem létező népcsoportról, a hucul-ról (jelentése: rabló nép) kapta, akik mindenes lóként használták. Szülőhazája a Kárpátok vidéke, így Magyarországon kívül, Lengyelország, Szlovákia és Románia is magáénak tekintheti ezt a nagyszerű fajtát.

A fajta rövid története

A fajta története egészen a 13. századig nyúlik vissza, és az a hiedelem járja, hogy a mongolok hozták ebbe a régióba. Őshazája a Kárpát-medence keleti részén fekvő Huculföld. Évszázadokon keresztül nagyon kemény környezeti feltételek mellett éltek e kislovak, elszigetelve más lófajtáktól és az emberektől, így váltak rendkívül ellenálló és kitartó fajtává.

A lófajta „hucul” nevét -eltérően más lófajtáktól- nem egy kiváló törzsalapító ménről vagy kitenyésztési helyről kapta, hanem egy népcsoportról. A Kárpátokban, a Tisza, Prut, Brodina forrásvidékén, Bukovina, Gallicia és az egykori Magyarország határvidékén élő hucul nép kezén alakult ki ez a primitív kisló fajta. Az első hucullal kapcsolatos írásos emlék 1603-ból származik. 1876-ban már így jellemezték a fajtát: „Minden riadozás nélkül húzza terhét a meredek hegyoldal kígyózó ösvényein, biztosan lépked a szakadékot áthidaló pallón, és vígan üget a vadregényes tölgyesek és fenyvesek hűvös útjain.” Fajtáról ekkor még nem beszélhetünk, mert nem volt meghatározott tenyésziránya. A hegyi környezetben végzett nehéz munka, a zord télben és forró nyárban való szabadtartás, a több mint 2000 méter magasságban, hegyi környezetben nyújtott szerény takarmányozás, és az a nyers bánásmód, amellyel minden ősi lovas nép bánik a lovával, igénytelen, szívós fajtát alakított ki.

Csupán az 1800-as évek végétől beszélhetünk fajtatenyésztésről. Addig, mint hegyi hadviselésre kiválóan alkalmas típust „állították elő”. Ekkor arab, haflingi és egyéb fajtákat is használtak tenyésztéséhez, ezek genetikai hatása azonban ma már ki sem mutatható. 1792-ben már volt ménese a romániai Radautzon. A lucinai ménest 1815-ben alapították és igen nagy hatással volt a fajta későbbi sorsára. Az idők során 7 vonal alakult ki: Hroby(született:1898), Goral(1898), Prislop(1936), Ousor(1933), Pietrosu(1933), Gurgul(1924). Ezek később kiegészülve a Polan(1929) vonallal váltak teljessé. A hucul lótenyésztés Mekkájának tekintik még a galíciai Zabie környékét is: itt az eredeti kancacsaládok az egyes hegycsúcsokról kapták neveiket: Senyei, Magura, Krenta, Kostryca, Ruskidil, Pohár és Bzwidni.

A két világháború és az azt követő időszak hatalmas létszámbeli csökkenést eredményezett a fajtában. 1970-ben ezért, az érintett tenyésztők létrehoztak egy hucul szövetséget a fajta megmentésének érdekében. Ennek legfontosabb állomásaként 1982-ben megnyitották a fajta méneskönyvét, melybe elsőként 50 tisztavérű egyed került.

A hucul értéke

Színe leginkább őzszínű pej, vagy fakó, egérszürke szőrökkel keverve. A gesztenye-, sötétpej, nyári fekete színek is gyakoriak, sőt Lengyelországban még tarka hucul is van. A kancák jellemző méretei: marmagasság bottal: 131-142cm, övméret: 160-176cm, szárkörméret: 16-19cm. Mének esetén ezek: 133-145cm; 165-185cm; 17-19,5cm. Feje kissé durva, de szép, rajta hatalmas szemekkel és kicsi élénk fülekkel. Nyaka szépen ívelt, középhosszú, vagy hosszú, széles és izmos, a tarkótól marig egyenes vonalú. Az üstök és a sörény dús, vastag szálú, a csikókon hosszú ideig felálló és gyakran elfedi a szemeket, a homlokot és a mart. A mar széles, lapos, és izmosan párnázott. A vállak szélesek, a lapockák meredekek. A szügy és a mellkas széles, igen mély, nagyban hozzájárul a hucul testalkatának zömökségéhez. A hát feltűnően hosszú és széles. A hucul jellegzetes tulajdonsága az úgynevezett túlnőttség: ez azt jelenti, hogy a farbúb magassága (1,5-3cm-vel) nagyobb a marmagasságnál. A mély törzs és a mellkas rövid lábakon nyugszik. Fara csapott, jól izmolt. Lábai szárazak, erősek, az alkar és a combcsont erőteljes izomzatú. A paták kicsik, kemények, jó formájúak, patkolás nélkül is igen ellenállóak. Ez a kisló nagyon erős és ellenálló a betegségeknek, képes évekig a szabad ég alatt élni és megtalálni a saját táplálékát, így tartása rendkívül gazdaságos.

A hucul használata

A hucul eredetileg a Kárpát-medence jellegzetes kistestű, zömök lova volt. A hegyvidékeken ma is fontos szerepet tölt be a gazdasági munkában és szállításban. A háborúkban a hegyi vadászoknál teljesített nélkülözhetetlen szolgálatot, mert feltétlen munkakészség, odaadás, kitartás és igénytelenség jellemezi. A katonaság málhás, illetve géppuskás lóként használta, de nehéz hegyi terepen fogatban is szinte bámulatos, hogy saját testsúlyuk többszörösét képesek elhúzni. Kiváló málhás tulajdonságait még ma is sok helyen kihasználják.

Újabban pónifogathajtásban is eredményesnek mutatkoznak, a 19 éves Kovács Dávid hajtásában az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság fogata sorra aratja a győzelmeket, még a díjhajtáshoz szükséges elegancia is megvan a fajtában. Távlovaglásban is tervezik, hogy a közeljövőben versenyeken indulnak. Lengyelországban létezik egy speciális military huculok számára, mely egy ügyességi- és egy terepversenyből áll. A fajta eredetéből fakadóan megbízható hátas- és fogat ló, mérete és megbízhatósága miatt bátran ajánlható gyermek és kezdő lovasoknak.

A hucul tenyésztési gyakorlata Jósvafőn

Bevallom, nehéz elfogulatlannak lennem a fajtával kapcsolatban, hiszen legszebb lovas éveimet én is velük oszthattam meg. Egy kellemes, nyári napon látogattam el a jósvafői méneshez és elmondhatom, hogy irigylésre méltó e lovak élőhelye. Ideálisabb helyet el sem tudnék képzelni szabad ég alatt élő lovak számára, a dimbes-dombos táj valósággal lenyűgöző. Bár a közeljövőben sok rendezvényre készülnek, Bodolai István az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság ménesvezetője készségesen kalauzolt végig a ménesen.

A jósvafői huculok a gergéslápai legelőn töltik mindennapjaikat, melyet egyszerűen csak „Mező”-nek hívnak. A lovak számára 200ha dúsfüvű legelő áll rendelkezésre (ez meg is mutatkozik kondíciójukon). Nyáron reggel és este 7 között, télen délután 3-ig legelnek. Az éjszakát a magasabban fekvő gergésbérci karámban töltik, ahol csak minimális takarmányt kapnak. Egész évben szabadtartásban élnek, szervezetük ezért olyan ellenálló. Jósvafőn jelenleg 50 tenyészkanca van, a ménesi lovakat 1 mén fedezi hárem rendszerben és 1 ménnel kézből fedeztetik a munkalovakat. A természetes fedezésre május eleje és június vége között kerül sor. Ilyenkor a 2 éves kancákat leválasztják a ménestől, nehogy túl korán vemhesüljenek. Anyjukkal legelnek az adott évben született, valamint az éves csikók. Tavaly 40 kancától 26 csikó született, csupán 2-3 vetélés volt. Az ellések zömében április vége-május eleje között a legelőn zajlanak. A póni fogathajtásban versenyző és használatban lévő kancákat nem fedeztetik. Évi 6-8 kanca és 1-2 mén utánpótlásra van szükség, melyet könnyen biztosítani lehet. A legidősebb kanca a 26 éves Csoki (Goral Tünde) áprilisban még egészséges csikónak adott életet. Nem ritka, hogy 20-21 csikót is ellenek életük során, ami fantasztikus teljesítmény. Régebben külföldről származó ménekkel fedeztettek, és a mai napig előszeretettel nyúlnak vissza a lucinai ménes egyedeihez, ami a hucul fajta legrégebbi tenyészetének számít. Jelenleg van 4 saját ménjelöltjük, melyből kettőt az idén szeretnének ménvizsgáztatni.

Egész évben folyamatos a lovak értékesítése: egy 3 éves belovagolt, bekocsizott kanca 400-500eFt, választási kanca csikó kanca 200eFt, mén 150eFt; tenyészkanca 500-600eFt. A tenyészetből a fajtastandard szerint nem kívánatos egyedek, és a rokon származású egyedek egy része kerül eladásra. A mének értékesítése nem jellemző, érétkük 600eFt-1MFt. A ménelőállítás a tenyészetben korábban nem volt fő szempont, jelenleg mint lehetséges csere tenyészállat előállítás a célja. A vevők zömében magyarok, ritkán lengyelek, németek és osztrákok is vásárolnak lovakat a nemzetközi rendezvényeken. A jövőben a kancaértékesítés fog előtérbe kerülni, mert szeretnének 40-50 fős tenyészkanca létszámra beállni. A ménesnek két tulajdonosa van: egyrészt az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, másrészt a Fővárosi Növény- és Állatkert.

A fajtánál nem jellemzők a küllemi hibák, időnként születnek fejen jegyes csikók, mely a fajtastandard szerint nem kívánatos. Az eredetileg extenzív módon tartott fajtánál, vélhetően a takarmány ellátottságból adódóan nőtt a marmagasság. A standardból „kinőtt” egyedeket ki szelektálják. Széles genetikájú fajta. A genetikai értékek megőrzése érdekében oda kell figyelni az ősi színek megőrzése, valamint az ősi bélyegek -szíjalt hát, zebroid csíkozottság a lábakon, vállkereszt - fenntartása. Jósvafőn egy régi Kúria a ménes bázistelepe, ahol 3 boksz és 3 állás szolgálja a munkalovak és a mének kényelmét. A méncsikók a szomszédos Szinpetriben nevelkednek. A ménesben tartott kancáknál csak pataigazítás van, évente 2-3-szor, a munkalovakat évi 4-5-ször patkolják.

A nyári szezonban Jósvafőn sokan túralovagolnak és túrakocsikáznak, és az erdei iskola keretén belül egyre több iskolás gyermek is megismerkedik a fajtával. Azt mondják, hogy csak könnyű súlyu felnőttek lovagolhatják, ez nem igaz, mert a belovaglásukat is 70-80 kg-os lovászok végzik.

A fajta jelenlegi helyzete

Az utóbbi években a fajta népszerűsége igencsak fellendült, melyet jól mutat az utóbbi évek jelentős létszámbeli növekedése. A tenyésztés fő célja a génmegőrzés, melyhez –őshonos fajta lévén- állami támogatás is párosul. A fajta létszáma kicsi, így a vonaltenyésztés mára megszűnt. A fajta kedvező helyzetben van, mert a nemzeti park területén tenyésztik, ahol mindenképpen szükség van a fajtára, mint legelő állatra is, amely rendben tartja a legelőket.

A tenyésztőszervezetekről

A fajta tenyésztéséért az 1986-ban alakult debreceni székhelyű Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete felel. Az Egyesület nyilvántartásában mintegy 100 törzskanca szerepel, melynek közel felét az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság állománya tesz ki, említésre méltó tenyészet még Dr. Magyar Gábor Tahitótfaluban és Tarcalon található ménese, a többi néhány kancás kistenyésztők tulajdonában van. Az 1990-es évek közepén Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Magyarország és Ausztria létrehozta a fajta nemzetközi szervezetét, a Huzul International Federation-t, amely egységes szabályok mentén szervezi a fajta tenyésztését, törzskönyvezését és génmegőrzését.

Néhány szó a külföldi tenyésztésről

Európában fajtatiszta állománya 2000 tenyészállatra tehető. Híres ménesei Szlovákiában Kistapolcsány, Romániában Lucina, Lengyelországban Gladyszów. Az utóbbi években a fajta egyre növekvő népszerűségének köszönhetően híre egészen Angliáig elterjedt.