Mekkorát ugorhat a ló?
Sok ezer év telt el azóta, hogy az ember először lóra ült. Ez alatt a hosszú idő alatt azonban szinte sosem volt szükség arra, hogy a ló lovassal a hátán komolyabb akadályokat átugorjon.
Az „ugratás” legfeljebb egy-egy kidőlt fa vagy az utat keresztező patakmeder legyőzésére szorítkozott, mígnem a XVIII. században Angliában megszületett a bekerítési törvény, és ennek következményeként a nagy kiterjedésű mezőgazdasági területeken egyre-másra szaporodtak a kerítések. Ugyanakkor továbbra is rendszeresen zajlottak lovak rókavadászatok, így a résztvevők kénytelenek voltak lovaikkal átugratni az útjukba kerülő kőkerítéseket.
A kezdetben csak szükségszerű ugratás egyre népszerűbbé vált a lovasok körében, így sorra rendezték a különféle akadályversenyeket. Az európai lovaglóstílus ekkoriban még egészen más volt, mint századunkban: a lovas kinyújtott lábbal ült a hosszúra csatolt kengyelben, felsőtestét pedig teljesen függőlegesen tartotta.
Mai szemmel szinte elképzelhetetlen, hogyan voltak képesek a lovasok ilyen testhelyzetben ugratni, de azt bizonyára mindenki el tudja képzelni, milyen kellemetlen lehetett ez a lónak. Az ugrás fölött a lovas még jobban beleült a nyeregbe, hátradőlt, és szerencsésebb esetben legalább hagyta kicsúszni a száraz a kezéből, sokszor viszont a lovas a szárral „felemelte” a lovat a földről az elugráskor. Ezzel az ugróstílussal nem csoda, hogy a lovak nemigen tudtak nagy magasságokat átugrani.
A nagy áttörést a századforduló tájékán élt olasz lovassági tiszt, Federico Caprilli kapitány megfigyelése hozta, aki rájött arra, hogy a lovat nem az addigi megszokott módon kellene „segíteni” az ugrásban, hanem természetes mozgását követve, rövidebb kengyelben, az akadály fölött könnyítve kéne lovagolni az ugratáskor.
Új módszerét kortársai közül nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel, maga Caprilli kapitány is sok balesetet szenvedett kísérletezése közben, míg végre Meloppo nevű lovával 208 cm-es magasságot sikerült átugratnia. Caprilli kapitány módszerei a ami napig is megállják a helyüket, hiszen napjaink díjugrató lovasai is az általa kidolgozott alapelvek szerint követik az akadályok felett a ló mozgását.
A díjugrató versenyeken a hagyományos számok mellett gyakran rendeznek úgynevezett kitartásos magasugrást, más szóval puissance versenyszámokat is. A magasugratást 243 cm-es világcsúcsát 1949 óta Alberto Moralles chilei kapitány tartja. Régebben igen kedveltek voltak a távolugrató versenyek is – ma már ilyet igen ritkán rendeznek -, ebben a dél-afrikai André Ferreia jegyzi a világrekordot, amely 8-4 méter.
|