Felkészülés a túrára
Ha egyébként is mindennap legalább két-három órát töltünk lóháton, illetve lovunk is ugyanennyit dolgozik naponta nyereg alatt, akkor a kondícióval nem lesz gond. Ha azonban a nyarat alaposan végiglustálkodtuk, akkor bizony nem árt néhány hétre előre tervezve az "erőnléti edzéseket" megkezdeni, hogy a túrára visszanyerjük a nyár eleji kondit. Ezzel elkerülhetjük a túra utáni kiadós izomlázat és a fájdalmas feltöréseket a hátsó felünkön, és lovunk sem erőlteti meg túlzottan lábait. A felkészülés időszakában változatos terepeken lovagoljunk, mászassunk sokat le és fel, és ne felejtsünk el átgázolni egy-két patakon vagy pocsolyán sem. Ha egyszer-egyszer a lovardában maradunk idomító edzésen, itt is kitalálhatunk néhány "csalafinta" feladatot, amelyekkel lovunk bátorságát - és ha sikerrel járunk, saját önbizalmunkat is - növelhetjük. Állítsuk olyan nehézségek elé lovunkat, amilyenekkel a túra során is találkozhat - pl. léptessünk át deszkapallókon (vagy akár megpróbálkozhatunk a "libikókával" is), haladjunk át színes szalagok és zörgő tárgyak között, és szoktassuk lovunkat a túrán használatos felszerelésekhez (nyeregtáskához, esőkabáthoz, eső ellen védő munka-lótakaróhoz) is, hogy ne az induláskor érjen minket - illetve a lovunkat - kellemetlen meglepetés.
Egynapos túrák
Ha egynapos túrára indulunk, különösebben nem kell előre terveznünk, mindössze arra ügyeljünk az útvonal kiválasztásánál, hogy az esti etetés megszokott időpontjára valóban haza is érjünk a lovakkal. A távolságok megtételénél úgy számolhatunk, hogy egy nyugodt egyórás tereplovaglás alkalmával, amelyben sok séta, közepes mennyiségű ügetés és egy-két rövid vágtaszakasz van, nagyjából 7-8 km-t teszünk meg. Egy egész napos túra során persze nem ülünk nyolc órán át nyeregben, és a hosszabb kilovaglás arányában több lépés és ügetés szakaszt, és jóval kevesebb vágtát tartalmazzon, mint ha nyolcszor egy órát lovagolnánk, vagyis egy nap alatt nem fogunk 55-60 km-t megtenni, ezt hagyjuk meg a távlovas versenyzőknek. Takarékoskodjunk a lovak erejével, a lovaglás elején és végén ne vágtázzunk, és közben is csak rövid vágtaszakaszokat iktassunk be, de ha jelentősebb távolságot kell megtennünk, még jobb, ha teljesen mellőzzük a vágtát, és inkább sok ügetéssel és közben néhány lépésszakasszal teljesítjük a távot. Oda-vissza 30-35 kilométert nyugodtan megtehetünk, egy kiadós déli pihenővel, amikor nemcsak mi ebédeljünk meg, hanem a lovak is kapjanak némi abrakot vagy legalább legelési lehetőséget. A délutáni indulás előtt ne feledkezzünk meg az itatásról sem!
Lovaglás több napon át
Ha a teljes hétvégét lovastúrázással szeretnénk tölteni, erre alaposan fel kell készülnünk. Ez nemcsak a fizikai felkészülést, hanem a szervezést is jelenti, hiszen minél hosszabb a túra, annál pontosabban kell megterveznünk a legyőzni kívánt távolságot, és persze közben aludni és enni is kell valahol. Az útvonal kiválasztásakor lehetőleg úgy tervezzünk, hogy egészen más útvonalon induljunk el, mint amerre visszafelé haladni fogunk, így az utolsó pillanatig izgalmas, az újdonság erejével ható környékeken járhatunk. Kétségkívül a legkényelmesebb, de ezzel együtt a legköltségesebb megoldás, ha lehetőségünk van valamilyen lovas panzióban elszállásolni magunkat éjszakára, ahol nemcsak mi, hanem lovaink is megfelelő ellátásban részesülnek. Ehhez persze némi szerencse is kell, hiszen kérdéses, hogy az istállónktól épp az ideális távolságban találunk-e erre alkalmas szálláshelyet. De sehová sem állíthatunk be váratlanul, főképp lovakkal nem, úgyhogy a szállást előre gondosan meg kell szerveznünk. Ha a vendéglátóink csak férőhelyet biztosítanak a lovaknak, takarmányt azonban nem, akkor korábban azt is a helyszínre kell szállítani. (Egyébként jobb is, ha a fárasztó napi menetelés után a lovak az otthon megszokott szénát és zabot kapják, ráadásul így nem lehet vita a takarmány minőségével kapcsolatban sem.) Az alomszalma vagy fűrészpor természetesen nélkülözhetetlen tartozéka a bérbeadott boxnak, úgyhogy erre nem kell külön gondot fordítanunk. Jó, ha van olyan nem lovagló kísérője is a csapatnak, aki autóval jut el a szálláshelyre, így sokkal több felszerelést vihetünk magunkkal, mint ha mindent lóháton kellene szállítanunk. Ebben az esetben olyasmiket is elvihetünk a túrára, amikre remélhetőleg nem is lesz szükség, de biztos, ami biztos, jobb ha kéznél vannak - fáslik, gyógyszerek, lótakarók, abrakos és itatóvödrök stb. -, ha pedig magunk főzünk, az autós kísérő már meleg vacsorával is várhatja a fáradt vándorokat a célállomáson... Amennyiben nomád túrát szervezünk, és a szabad ég alatt akarunk éjszakázni, további felszerelésekre is szükségünk lesz, amiket szintén célszerű külön szállítani. A lovasok nyilván sátorban szeretnének aludni, ehhez jön még a hálózsák és számtalan pokróc, amelyeket szükség esetén persze megoszthatunk lovainkkal is. A lovak biztonságos elhelyezése sokkal nehezebb: mindegyiküket úgy kell elhelyeznünk éjszakára, hogy abból ne legyen baleset, vagyis ne tudjanak összerúgni, de ne is gabalyodhassanak bele a kikötésre használt vezetőszárakba. Minden lovat úgy kell megkötnünk, hogy ha akar, le tudjon feküdni pihenni, de ne léphessen bele a köteleibe, és alatta száraz, tiszta, puha talaj (lehetőleg puha fű, vagy az erdőben bőséges avar) legyen. A kikötésre nagy gondot fordítsunk, nehogy reggelre hűlt helyét találjuk lovainknak, akik éjszaka elkötve és önállósítva magukat, toronyiránt hazaindultak a lovardába.
A felszerelések
Egy "vérbeli" lovastúrázó minden felszerelését magával viszi, és nem tart igényt holmi civilizációs "szörnyszülöttre", azaz a segítők autójára. Ehhez azonban legalább egy megfelelő nyereg szükségeltetik, olyan, amelyre egyszerűen felköthetők az első és hátsó nyeregtáskák és bennük minden szükséges holmi. Erre a célra legalkalmasabbak a westernnyergek, amelyeket eleve arra találtak ki, hogy nagy távolságok megtételekor is kényelmes ülést biztosítsanak, és fel lehessen rájuk szerelni minden szükséges felszerelést. Az első és hátsó nyeregtáskákba úgy csomagoljunk, hogy a jobb és bal oldalukon egyforma súly legyen, máskülönben könnyen elmozdulhatnak és nyomhatják a lovat. A kemény, szúrós tárgyakat a külső oldalra tegyük, és a pakoláskor ügyeljünk arra, hogy a nyeregtáska lóra simuló felén csak puha és egyenletes nyomás nehezedjen - éppúgy, mintha gyalogtúrához a hátizsákunkba csomagolnánk. Természetesen minden csörgő, zörgő tárgyat gondosan csomagoljunk be, hogy ne zavarja a hátulról érező ijesztő zaj a lovunkat. A nyeregtáskák két szárnya között remekül elférnek a szoros göngyöleggé csavart pokrócok, vagy akár a könnyű sátor is. Ha sok a felszerelés, és vannak megbízható, összeszokott lovaink, amelyek nyugodtan mennek egymás mellett, vihetünk magunkkal málhás lovat is, amelyen senki nem ül, viszont szállítja az összes további felszerelést. A felmálházásra természetesen ugyanazok a szigorú szabályok vonatkoznak, mint a lovast is cipelő ló csomagjaira - vagyis ne billegjen, egyensúlyban legyen és ne törhesse fel a lovat a felszerelés. Ha gyakran szervezünk többnapos túrákat, érdemes beszereznünk néhány praktikus felszerelési tárgyat, amelyeket a lovardában nem, a túra során azonban annál inkább kihasználhatunk. Az abrakolást megkönnyíti, ha minden ló számára készítünk egy-egy abrakos zsákot, amit etetéskor a kötőfékre felkötve anélkül etethetjük meg a lovakat, hogy egy szem zab elszóródna belőle, és nem is kell a földől enniük az állatoknak. A régi katonai felszerelések között (például bolhapiacokon) még olykor találkozhatunk olyan vízhatlan vászon vödörrel, amit laposra összehajtva szállíthatunk, használatkor pedig egyszerűen szétnyitjuk és ebből itatjuk meg a lovakat. Gondolnunk kell a rossz időre is: ne csak teljes lótakarót, hanem az eső ellen védő, lovaglás közben használható munka-takarót is vigyünk magunkkal, amit pontosan a nyereg mögé lehet helyezni, így nem zavar a lovaglásban, mégis szárazon tartja a lovat. A megkötésre szánt vezetőszárakat a felmálházáskor akár a pokrócok vagy egyéb nagyobb csomagok rögzítésére is használhatjuk, így az sem utazik feleslegesen a célba érésig. A manapság használatos perlon kötőfékek nem igazán alkalmasak a "bombabiztos" lómegkötésre, ráadásul csúnya és a ló számára kényelmetlen is, ha a kötőfékre kantározunk és így indulunk útnak. Sokkal praktikusabb megoldás a kötőfékkantár, amely bőrből készül, és a zablát egy pálcás lánc, vagy egy bőrszíj rögzíti a kötőfék oldalsó karikáihoz. Így megálláskor nem kell lekantározni, attól sem kell tartanunk, hogy lovunk hirtelen "meglép", amikor épp a kötőféket szeretnénk a fejére tenni, csak egyszerűen kicsatoljuk a zablát és máris kész a kantárból átváltoztatott kötőfék. Ma már kaphatók olyan, kifejezetten túrázásra alkalmas mobil villanypásztor szettek, amelyekkel egyenként körbekeríthetjük lovainkat, mint ha csak egy boxban lennének, az áramot pedig egy kis akkumlátor szolgáltatja. Az egész csomag nem nagyobb, mint egy kétszemélyes minisátor összecsomagolva, és maximális védelmet nyújt részben a lovak elszökése, részben az éjszaka a táborunk felé közeledő kíváncsiskodó vadak ellen is.
Indulás!
Még egy utolsó pillantás a felszerelésekre, egy simítás a ló nyakán és a nyeregtáskák megigazítása - és máris lóra pattanhatunk. Irány a természet! Ne siessünk, nyugodtan szemlélődjünk és hallgassuk az erdő hangjait. Ha szerencsénk van, néhány kíváncsi őz is megbámul majd minket az erdőszélen, fácánok rebbennek fel hangos rikoltozással a bozótosból, riadt mezei nyulak szökellnek cikk-cakkban a tarlón. Aztán minden elcsendesedik, csak a lovak patáinak surrogás hallatszik az őszi avarban. A lovasok fejéből néhány perc után egyszerűen kihullanak a nyomasztó gondolatok, hogy átadják helyüket a teljes kikapcsolódásnak és a felhőtlen boldogságnak. Hát van ennél nagyszerűbb érzés ebben a mai rohanó világban...?
|