Istállózási módok, takarmánytárolás, geopátiás zónák
Háromféle istállózási módot különböztetünk meg:
- sok ló egy helyiségben való tartása, azaz futóistálló,
- egy vagy több kisebb csoport közös tartása kifutóban,
- egyedi elhelyezés boxos istállóban.

A futóistállót régóta alkalmazzák a ménesekben, csikók és kancák tartására. Előnye, hogy nem igényel sok munkaerőt, fenntartási költségei alacsonyak, a lovak számára pedig a természeteshez viszonylag hasonló életformát tesz lehetővé. Feltétele azonban az állandó lóállomány, mert az újonnan bekerült állatok nyugtalanságot, rangsorbeli helyért folytatott küzdelmeket, ezzel pedig fokozott sérülésveszélyt idézhetnek elő. Gondot okoz az egyéni takarmányadagolás (a nagyobb ménesekben a kancákat az abrakoláshoz bekötik, de persze ez jelentős munkaerő-ráfordítást igényel).
A csoportos, kifutós tartásban 4-8 állatot tartunk együtt. Itt az elkerülhetetlen rangsorküzdelmeket, az "új" ló beilleszkedését figyelemmel lehet kísérni, így az ebből adódó sérülés veszélye is kisebb. Ha szükséges, a sérült vagy agresszív lovat könynyebb elkülöníteni. A csoportos kifutós tartás lehetőségeit a 6. ábra mutatja be.
Az egyedi istállózás (egyedi box) egyedi takarmányozást tesz lehetővé. Az ellenőrzés is egyszerűbb, azonnal feltűnik pl., ha valamelyik állat nem fogyasztotta el a szokásos adagját vagy betegség jeleit mutatja. A ló a tapasztalatlan lovas számára is mindenkor rendelkezésre áll.
E tartásforma hátránya, hogy az állat mozgási, valamint a fajtársakkal való érintkezési igényét súlyosan korlátozza, ezért ezekről más módon kell gondoskodni (hoszszas tartózkodás a közös kifutóban vagy legelőn). E problémára jó megoldás az egyedi box kombinációja az előtte levő kifutóval. A kifutó egyedileg vagy több egyedi boxból közösen is használható.

A boxos istállók elrendezésében (7. ábra) egy- és kétsoros megoldások jöhetnek szóba, belül futó folyosóval. Ezen-kívül létezik egysoros, külső boxos istálló is, külső ellátójárdával.
A levegőáramlás és a hőszigetelés alapelveit a külső boxos istállózáskor is figyelembe kell venni, nehogy a boxok nyáron túlságosan felmelegedjenek és a nedvesség a mennyezeten lecsapódjon. Ez az ún. készboxokra is vonatkozik, amelyek egyesével, illetve egymás mellett is elhelyezhetők.
A területi és épületigény a három istállóforma esetében alig tér el egymástól. A ráfordított napi munka (a trágya össze-gyűjtése, a nedves részek eltávolítása stb.) mennyisége is nagyjából azonos. A kifutós tartásban a karámok tisztántartása többletmunkát okoz, az almozás viszont a rövidebb munkautak miatt gazdaságosabb. Az időnkénti teljes kitrágyázás a nagyobb egységekben egyszerűbb, a lovak egyenkénti befogása azonban csoportos tartásban nehezebb és a személyzettől több munkát követel.
Adott csoporton belül a konfliktusok gyakorisága és súlyossága nem csak az állatok egymáshoz szoktatásától függ, inkább attól, hogy mennyire sikerül egymáshoz illő lovakat összeválogatni. Célszerű áthelyezésekkel, esetleg a leggyakoribb "áldozat" kiemelésével, lefaraghatunk a rangsorban alacsonyabban álló lovak hátrányából. A csoportos tartás nagyobb állományban könnyebben megvalósítható, hiszen több lehetőség adódik a csoportok tagjainak összeválogatására, különösen, ha eltérő létszámú csoportok képezhetők.

Az istállózási forma a helyi adottságoktól és a vendégkörtől függ. A ló jó közérzetét nem a választott tartásrendszer, hanem a lovarda környezeti feltételei, valamint a személyzet képzettsége és főleg hozzáállása határozza meg.
A naponta több órán át mozgatott iskola-, munka- vagy sportlovak esetében csak az egyedi tartás jöhet szóba. Azon lovak mozgásigényét, amelyeket rendszertelenül mozgatnak nyereg alatt, egyedi vagy csoportos kifutós tartásban, illetve közös legeltetés útján elégíthetjük ki.
A méneseknek mindenkor megfelelő nagyságú legelőterület kell, hogy rendelkezésére álljon. Erre szénanyeréssel együtt lovanként kb. 1 ha-t számítanak.

A takarmány (9. ábra) a földszinten vagy a tetőtérben, az e célra kialakított helyen tárolható. A legcélszerűbb tárolási forma a rendelkezésre álló területtől, az istálló építési módjától, az etetési és almozási technológiától (préselt bálák, nagy-bálák, szilázs stb.) függ. Az aratás korszerű körülményei között a nagybálák kialakítása a legelterjedtebb, az ezekkel való lovardai munka azonban megfelelő gépesítést kíván. A préselt bálák ezzel szemben könnyebben kezelhetők, és a széna, valamint a szalma is gyakran jobb minőségű.
A tetőtérben való tárolás mellett szól, hogy kevesebb helyet igényel, ám ez esetben megfelelően szilárd, hőszigetelt és nedvességtől is védett tetőszerkezetre van szükség a tárolt takarmányok (széna, szalma, zab stb.) szárazon tartására. E tárolási forma a vizsgálatok szerint a személyzet számára igen balesetveszélyes.
A földszinten való tároláskor a tárolóhelyet el kell különíteni az épület más részeitől. Bár így több helyre van szükség és az építés költségei is magasabbak, ez a megoldás jobb gépesítést és könnyebb munkát tesz lehetővé, a nagyobb tárolási magasság miatt pedig kevesebb a holt- és üres tér.

Az istálló belső beosztásának tervezésekor figyelembe kell venni a geopátiás zónákat (10. ábra) is. A föld alatti vízfolyások vagy egyéb geológiai sajátosságok (törések, üregek stb.) miatt ún. zavaró- vagy ingerzónák keletkezhetnek. A legtöbb állat, a sertés, a marha, a kutya és különösen a ló, kerüli az ilyen területeket (ezzel szemben a macska, a bagoly, a méh és a hangya kifejezetten előnyben részesíti a geopátiás zónákat). Bár a jelenség emberre és állatokra kifejtett hatásának kutatása még nem fejeződött be, a szakirodalom az állatok közérzetére, sőt egészségére gyakorolt negatív hatásról számol be abban az esetben, ha az állatok idejük nagy részét ilyen vagy ún. keresztezési helyeken kényszerülnek eltölteni.

. Nyitott istálló, zárt istálló

A fentebb vázolt tartásformák nyitott és zárt istállókban egyaránt lehetségesek.
Nyitott istállóról beszélünk, ha az épület egyik, lehetőleg dél oldala egészben vagy csak részben (a felület kb. 1/3-a) nyitott. A külső falak és a mennyezet ez esetben csak a széltől, az esőtől vagy az erős napsütéstől védenek, de nem hőszigeteltek. A csoportos kifutós tartós e jellemző létesítményei az építés módja és az istálló egyszerűbb berendezése miatt jóval olcsóbban alakíthatók ki.
A zárt istálló feladata mindenekelőtt a hőszigetelés, tehát a külső hőmérséklet ingadozásának mérséklése, a megfelelő belső hőmérséklet, légcsere és a viszonylag szennyezésmentes levegő biztosítása. Az ilyen istállóban tartott lovak szőrzete télen nem olyan vastag, aminek következtében az állatok a lovasiskolában vagy az edzésen kevésbé izzadnak meg, tehát teljes mértékben használhatók.

 Egészséges klíma a zárt istállóban

Az istállóklíma helyes kialakítása különösen a zárt istállókban fontos, és sajnos a gyakorlatban éppen ezen a téren követik el a legtöbb hibát - sok esetben már a tervezéskor.
Az istálló klímáját a következő tényezők határozzák meg:
- a hőmérséklet,
- a páratartalom,
- a káros gázok koncentrációja,
- a por- és mikrobatartalom,
- a légmozgás,
- a fény.
Hőmérséklet. A ló jól tűri a magas és alacsony hőmérsékletet egyaránt, a hőingadozást azonban csak akkor, ha megszokta a hőmérséklet változásait, hőszabályozó mechanizmusa kellőképpen edzett. Mivel az állatot télen a munkavégzéshez kivezetik a meleg istállóból, az egyenletes melegben való tartáshoz szokott ló olyan hirtelen hőmérséklet-változásnak van kitéve, ami a természetben nem fordul elő, ez pedig súlyos következményekkel járhat. Az istálló hőmérséklete tehát a külső hőmérsékletet kövesse, csak a szélsőségeket enyhítse, ne törekedjünk az állandó, egyenletes meleg fenntartására!
Páratartalom. A ló a páratartalom változásait is viszonylag jól tűri. Az istálló relatív páratartalmát befolyásolja:
- a külső levegő nedvességtartalma,
- a belső hőmérséklet (a meleg levegő több nedvességet képes felvenni, mint a hideg),
- a kilélegzett levegő,
- a bőrlégzés (lovanként és óránként kb. 300 g),
- a bélsár- és vizeletürítés,
- az itatók,
- a takarítás munkái.
A túl magas és a túl alacsony páratartalom is árt az állatok egészségének, különösen a légzőszervek fokozott érzékenysége miatt. A magas páratartalom kedvez a kórokozók, a penészgombák és az élősködők szaporodásának (a nedves falak egyenesen előfeltételei a stongylidák fejlődésének: a lárvák a bélsárból a falakra másznak fel, és a ló onnan veheti fel az élősködőt). A túl száraz levegő elősegíti a porképződést, ami ingerli a légutakat, rá-adásul a porszemek kórokozókkal és allergénekkel fertőzöttek lehetnek. A legkedvezőtlenebb a nedves és meleg levegő. Az optimális páratartalom kialakításakor mindig tekintetbe kell venni a hőmérsékletet és a légmozgást mint az állat hőszabályozásának fontos tényezőit. Az istálló páratartalma 60 és 80% között legyen.
A káros gázok koncentrációja. Az állatok bélsár- és vizeletürítése, valamint különböző rothadási folyamatok következtében az istállóban főként ammónia (NH3) és kén-hidrogén (hidrogén-szulfid) keletkezik, amit a higiénia szabályainak fokozott betartásával csökkenthetünk. Ebből a szempontból előnyösebb a cserélt alom, mint a mélyalom.
A szén-dioxid (CO2) a megadott maximális koncentrációban nem ártalmas, következtetni enged azonban a káros gázok koncentrációjára: töménysége egyenesen arányos a többi nemkívánatos gázéval.
Ha az ammóniaszagot érzékeljük, a koncentráció már túl magas, pontos mé-réseket azonban szakemberrel végeztessünk!
A külső levegő összetétele jelentősen eltér a kilégzett levegőétől: az előbbi 21 térfogat% oxigént és 0,03 térfogat% szén-dioxidot tartalmaz, a kilégzett levegőben az oxigén 16 térfogat%-ra csökken, a szén-dioxid viszont 4 térfogat%-ra emelkedik.
A 5. táblázat a gázok keletkezési helyeit, az elviselhető maximális koncentrációt és e határérték túllépésének következményeit mutatja.

Légmozgás. A ló a szabadban szívesen tartózkodik szélnek kitett helyeken. Az istállóban is szükség van légcserére, az elhasznált levegő eltávolítására. Sok lótartó félelme a huzattól inkább az emberre, mint a lóra vonatkozik. A légáramlat, ami az állat egész testét éri, aktiválja a ló hőszabályozását. Ezzel szemben a huzatot mint kis felületet érintő hidegingert határozzák meg, amire nem felelnek a hőszabályozás mechanizmusai. Ha az istálló belső terét és berendezését megfelelően alakítjuk ki, a levegő rendes körülmények között nagy felületen érinti a lovat, rendszerint inkább szélről, mint huzatról beszélhetünk. A fentebb vázolt hőmérsékleti követelmények betartásával elegendő a szabadba nyíló kifutó, illetve külső szellőző építésével csökkenthető a ló huzattal szembeni érzékenysége.
A levegő mozgását mindig a hőmérséklettől függően kell megítélni. Ha hűtő hatást kívánunk elérni, magas hőmérsékleten erősebb légáramlásra van szükség a friss levegő beviteléhez. A légmozgás sebessége 7 és 14 °C között 0,2 m/s, nyáron, magasabb hőmérsékleten 0,6 m/s legyen.

Fény. A lónak nagy a fényigénye, ennek ellenére gyakran alábecsülik a fény jelentőségét a jó közérzet és az egészség fenntartásában, továbbá hatását a teljesítőképességre és a termékenységre. Zárt istállóban az ablakfelület az összes alapterület 1/15-e, de legalább 1 m2, a megvilágítás erőssége minimum 60, de inkább 100 lux legyen. Ha a fény beesését mellék-épületek, fák stb. korlátozzák, még nagyobb felületre van szükség. A délre és délnyugatra néző ablakokat előtetővel árnyékolni kell, nehogy az istálló nyáron túlmelegedjen.