Elengedettség

Elengedettség alatt értjük testünknek azt a tétlen állapotát, amikor izületünknek azt a tétlen állapotát, amikor izületeinket lazán és fesztelenül eleresztve, izmainkat minden merevítés nélkül még akaratlanul sem feszítjük meg. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a lovas keze-lába, karja vagy a combja lotyogjanak. Az izmoknak tudatos megfeszítése a lovastól éppúgy megkövetelhető, mint a tornamestertől, ki a nyújtón kézenállást, támaszvételt vagy óriásforgást akar csinálni. A nehézség abban áll, hogy a lovas nincs mindig a tudatában annak, hogy valamelyik izmát megfeszíti-e vagy sem. Mindazonáltal bizonyos, hogy merevség áll fenn: ha a lovas kényelmetlenül ülve, csak erőlködve képes testtartását megőrizni és ha magát akarata ellenére is megfeszíti. Mihelyt a lovas az egyensúlytartás lényegével és mikéntjével tisztában van, megszűnik minden ok a félelemre, a merevségre és a kapaszkodásra. Ezzel aztán szabad az út is, mely az elengedettséghez vezet.

Gyakran hallani azt a véleményt, mely szerint a lóháton végrehajtott szabadgyakorlatok a lovasban a bizalmat megszilárdítják, sőt az elengedettséget előmozdítva, az egyensúlytartás képességét is növelik. Kétségtelen, aki a nyeregben bizonyos nembánomsággal körülnézeget, könnyedén mozog, beszél, fütyül és egyéb tornagyakorlatokat végez, egyszersmind jobban el is engedi magát. De csak akkor, ha az egyensúlytartás csínját-bínját valamennyire megtalálnia sikerült és a bizalom is meggyökeredzett benne. Tudjuk, a miért kérdés elemző meggondolása nélkül minden jelszónak legtöbbször az a vége, hogy reá -sajnos elég sokszor- valóságos rendszert építenek fel. Így aztán kelleténél többször megesik, hogy ezekre a csukló és egyéb szabadgyakorlatokra a szükségesnél több időt és fáradságot szentelnek. Kellő mértéket nem tartva, ez a túlzás a lovast természetesen az egyensúly megtartásában könnyen megzavarhatja, minek következménye okszerűleg az, hogy kezdő lovasok, kik már-már elengedetten kezdtek ülni, a szertelen buzgalommal végzett mozdulatok és a túlságosan sok csuklógyakorlatok következtében ismét rákapnak arra, hogy felső és alsó combjukkal kapaszkodjanak.

A terepen való lovaglás, mely minden bizonnyal az elengedettséget és az önbizalmat nagy mértékben előmozdítja, azzal a megbecsülhetetlen előnnyel bír, hogy gyakorlása folyamán a lovas egyidejűleg lovának természetét és sajátságait megismeri, bízni tanul benne és hajlamaival és szokásaival teljesen megbarátkozik. Más nép nyelvét is könnyebb magában az illető országban elsajátítani, mint könyvből módszeres oktatás útján vagy a mondattan segítségével. De ha az idegen nyelven már kissé beszélni tudunk, akkor később a grammatikáját is könnyebben és gyorsabban megtanuljuk.

Ellentétben azzal, hogy a lovon végrehajtott szabadgyakorlatok értékét sokszor túlbecsülik, általában nem méltatjuk kellő figyelemre azt, hogy viszont a gyalog végzett szabadgyakorlatok mennyire elősegítik az elengedettséget. A hibás testtartás, a rossz szokások és a különböző merevségek, melyek a testalkatban gyökeredznek és a testedző gyakorlatok elhanyagolásából erednek, természetesen károsan befolyásolják a lovas ülését is. Ezt tekintve, meg kell különböztetni a testtartás olyan hibáit, melyek csak külsőleg keltenek kedvezőtlen benyomást és azokat, melyek magára a lovaglásra hatnak hátrányosan, Továbbá ugyancsak különbséget kell tennünk a lovasok velük született hibái, mint a ferdeségek és merevségek stb. és a felvett rossz szokások között, amelyek részben már gyalog, részben csak lóháton mutatkoznak. A legjobb, ha ilyen hibákról az oktató tanítványával a lovaglóórán kívül tart megbeszélést Ha a hibák félelemből, túl magas követelésekből vagy a ló túl erős mozgásából erednek, együtt tanácskozhatnak afelett, hogy milyen módon lehetne mindezt segíteni. Ha azonban a hibák testi fogyatékosságból vagy rossz szokásból származnak, az oktató lássa el tanítványát jó tanácsokkal, amelyek követésével utóbbi a hibákat vagy teljesen kiküszöbölheti, vagy legalább is javíthat rajtuk.
Az előbb említett lóháton való szabad gyakorlatoktól eltérően a lovas testtatása hibáinak és merevségeinek javítását célzó és gyalog végzendő gyakorlatokat teljesen egyénileg kell alkalmazni, tehát nem sablonszerű, mert a lovasoknál előforduló merevségek és hibák okai sem egyformák.

A lovaglás kezdetén legelőször mutatkozó kellemetlenség az a fájdalom, amelyet a felsőcomb izmainak szokatlan kinyújtása okoz. Akinek ilyen fájdalmai vannak, rendszerint később is nehézségekkel küzd a helyes combfekvéssel. Csak az a lovas, aki kényelmesen ül, képes jól és elengedetten ülni. Akinek az ülés kellemetlen érzést okoz vagy akinek nehezére esik alsó lábszárát közvetlen a heveder mögött a ló törzséhez simulva tartani, akinek tehát ezek nem önmaguktól esnek oda, többnyire a combok hasítékjában szűk E bajban kezdetben a legtöbb, talán az összes lovasok kétharmada szokott szenvedni, de rendszerint nem törődnek eléggé vele. Ha a fájdalmak, amint ez természetesen is, néhány nap múlva meg is szűnnek, sok lovasnak azért még mindig nehézségei lesznek a combok helyes fekvésével anélkül, hogy ennek okát sejtené. Ha pedig a combokat csak kellemetlenség és megerőltetés árán tarthatja a megkívánt helyzetben, akkor semmiféle módon nem kerülheti el, hogy az izmok meg ne merevedjenek.

Olyan gyakorlatokkal, mint a lábakat oldalt emelni, vagy terpeszállásba állani a hasítékot tágíthatjuk, azaz a felső comb belső izmait kinyújthatjuk. Azonban szükséges, hogy a gyakorlatokat naponta többször ismételhetjük, így reggel, délben, és este, ha eredményt akarunk elérni.
Más módon, mint ilyen gyalog végzett testgyakorlatokkal a combok fekvése nem javítható, illetve nem befolyásolható annyira, hogy idővel kényelmesség és elengedetté váljék. Addig, amíg a lábak gyakori oldalt emelése nem vezet eredményre, legjobb, ha a lovagláshoz egy lehetőleg keskeny, kevésbé rázó lovat választunk.

Más testtartási hibák és merevségek -úgy mint a csípőkben, lábizületekben, továbbá görbe és ferde hát vagy csípő- ugyanígy küzdendők le. A kézcsuklókban fennálló merevségek lovaglásnál éppoly hátrányosak, mint akár a zongorázásnál vagy a hegedülésnél. Ilyen hibák azonban, és ez fontos csak az alatt a rövid idő alatt amelyet a lovas a lován tölt el, nem javíthatók lényegesen. Ha a kezdő lovas elmulasztja oktatójának erre vonatkozó tanácsait követni, akkor nem csodálkozhat azon, ha ilyen hibák ülésének kényelmességét, elengedettségét, szóval helyes voltát károsan befolyásolják és nehézségek mind az érzésben, mind a lóra való befolyásában is megmaradnak. Ezért állítottam az elején, hogy a szabad gyakorlatok e fajtájára többnyire nem helyeznek elég súlyt.
Az elengedettséget legjobban az ún. ülésjavítások veszélyeztetik. Ez talán sok gyakorlati ember előtt ésszerűtlennek tetszik. Pedig az általánosan kedvelt ülésjavítások utóvégre nem jelentenek mást, mint az előirt formába való préselést- tehát merevségre való csábítást.

A felsőtest és végtagok tartása attól függ, hogy milyen befolyást akarunk velük a lóra kifejteni. Ebből kifolyólag a test tartása valóban csak a segítségek adásában már elért tökéletességhez mérten és a már elsajátított helyes érzéssel összefüggésben javítható meg. Ezt ne értsük úgy, mint ha az ülés javítására nem kellene súly helyezni, ezzel csak újból hangsúlyozzuk, hogy a helyes jó ülést csak olyan oktatás eredményezheti, amely kezdettől fogva a lovaglás összes feladataira terjed ki, vagyis amely a lovast egyszersmind helyesen érezni és lovára helyesen behatni tanítja.

Minden félvisszatartás, amelyet pl. a lovas alkalmaz, annak a megfigyelésére készteti, hogy átjutott e azzal a lován, tehát így az érzését fejleszti: miután ez egyszersmind arra is kényszeríti, hogy feligazodjon, jobban kinyújtózkodjon, combját használja, végeredményben az ülést is javítja. Azt megérezni, hogy a félvisszatartáson keresztül jutott-e lován, pedig csak az a lovas képes, aki elengedetten ül.

Másfelől minden olyan ülésjavítás mint egyenesen ülni, ki a mellel stb. könnyen a lovas megmerevítésére vezet, amennyiben minden figyelmét csak arra hívja fel, hogy egyenesen üljön stb. A lovas azonban nem csak egyenesen ülni, hanem lovagolni tanuljon.

Ha pedig mind a lovas, mind az oktató pontosan figyelnek a félvisszatartások helyes keresztülvitelére -amelyeknek magas értékük az ülés, érzés és befolyás szempontjából eléggé fel nem becsülhető - akkor minden ülésjavítás feleslegessé válik, amennyiben minden félvisszatartás a lovas részéről egyszersmind kiegyenesedést, kidomborított mellet és jobb kinyújtózkodást követel és így már erre való figyelmeztetéseket magába foglalja. Ha tehát a félvisszatartás keresztülvitelét szigorúan ellenőrizzük, akkor a lovas kénytelen ülését is javítani, érzése és befolyása pedig nagymértékben fejlődik.

Az oktatóra nézve teljesen közömbös, hogy a fél visszatartások keresztülvitelét, vagy az ülés javítását célzó figyelmeztetéseinek végrehajtását ellenőrzi. A lovasra nézve azonban ez nem ugyanaz, mert ő sohasem csak feligazodjék, kiegyenesedjék, kinyújtózkodjék stb. hanem úgy saját magán, mint lován végezzen egy félvisszatartást. Ez sokkal többet mond, mert minden félvisszatartással a lovasnak egyszersmind össze kell kötnie a kinyújtózkodást, a feligazodást, a helyes combfekvést, a nyereghez való tapadást és a ló mozgásához való hozzásimulást. Csak olyan lovas sajátíthat el jó és szép ülést, aki megtanult félvisszatartásokat helyesen végrehajtani.