A dámanyerges lovaglás alapja: a helyes ülés
Vannak lovasok akiknek rögtön sikerül elsajátítaniuk a helyes üléstmásoknak komoly kényelmetlenséget okoz az új, furcsa egyensúlyi helyzet és hogy „nincs kéznél” a jobb lábuk.
Amikor elõször ülünk dámanyeregbe, rögtön feltûnhet, hogy tulajdonképp milyen messzire is vagyunk a ló hátától; ezt a nyeregpárnák más nyergekénél nagyobb tömöttsége okozza. |
12. Korrekt ülés |
A legjobb módszer arra, hogy a helyes ülést elsajátítsuk, ha elõször lovaglóülésben, súlypontunkat középre helyezve helyezkedünk el a dámanyeregben (13a/1.). Bal lábunk a kengyelben nyugszik, mint rendesen; a bal comb két-három centiméternyire van az ugrószarvtól. Ha a kengyelszíj túl hosszú, vészhelyzetekben a bal láb könnyen kilendül az ugrószarv alól; ha túl rövid, akkor hozzányomódik az ugrószarvhoz, ami a jobb csípõ hátrébb kerüléséhez és a törzs megcsavarodásához vezet. Még a megfelelõ hosszúságra beállított kengyelszíj esetén is megvan a kísértés arra, hogy bal lábunkkal az ugrószarvba kapaszkodjunk, de ez minden esetben kerülendõ.
13a. A helyes ülés kialakítása 1-3.
Ezután, anélkül, hogy törzsünk elfordulna, bal lábunkat a rögzített szarvra helyezzük (3). Ha eközben jobb kezünket a nyereg hátsó részén nyugtatjuk megakadályozhatjuk a törzs elfordulását (2,4).
13b. A helyes ülés kialkítása 4-6.
Ha a jobb láb a helyére került biztosítsuk, hogy a térdhajlat és a rögzített szarv között legyen még egy-két ujjnyi hely (5). A comb simuljon a nyereg oldalához, a térd érezze magát kényelmesen. A bal láb pozíciója maradjon természetes, a lábujjak nézzenek kissé lefelé, a boka nyomódjék a nyeregszárnyhoz. Hibának számít, ha a lábujjak felfelé néznek, vagy a lábikra izmai túl feszesek, mert ez a jobb térd felfelé történõ elmozdulásához vezethet. Még biztonságosab, ha lábfejünket kissé befelé fordítjuk.
Ha mindkét lábunk a megfelelõ helyre került, ideje ellenõrizni a vállak és a csípõ helyzetét. Hajlamosak lehetünk - fõleg akkor, ha a nyereg nem elég egyenes - arra, hogy bal csípõnket hátraejtsük. Ekkor egész testünk elfordul, jobb térdünk lecsúszik a szarvról és szinte teljesen oldalt ülünk a lovon. Ilyenkor még az sem segít, ha azt képzeljük, hogy rajzszög van a bal fenekünk alatt - ahogyan azt néhány oktató ajánlja.
Ezen a problémán egy hasznos, ferde tartást kiegyenesítõ gyakorlat elvégzésével segíthetünk. Nézzünk elõre és emeljük fel jobb kezünket egyenes karral, tenyérrel felfelé egészen a vállunk szintjéig. Ezután, anélkül, hogy lábainkat megmozdítanánk, karunkat lendítsük jobbra úgy, hogy fejünk és testünk is vele mozogjon, egészen addig, amíg a lóhoz képest megfelelõ helyzetbe kerülünk. Engedjük le karunkat és lazítsuk el testünket. Ülésünknek most már kényelmesnek és biztosnak kell lennie. A jó ülésnél a gerinc egyenes, de nem merev, a vállak lazán hátrafeszítettek. Elõfordulhat, hogy a jobb váll lefelé, vagy jobbra hajlik - mindkettõ helytelen.
14-15. Helytelen testtartások: hátraejtett csípõ (balra); jobbra dõlõ felsõtest (jobbra)
Tartásunk helyességét legkönnyebben egy segítõvel ellenõrizhetjük, de ha senki nincs kéznél lóhátról mi magunk is megvizsgálhatjuk. Ez a következõképpen történik: fejünk elmozdítása nélkül lenézünk magunkra és elképzelünk egy vonalat, amely föntrõl lefelé végigfut a szegycsontunkon. Amikor ez a képzeletbeli vonal eléri a köldököt a ló fejének irányában meghúzzuk a folytatását. Ha ülésünk korrekt, a vonal a ló nyakának vonalában halad végig és átmegy a fülei között. Ha a vonal balra kitér, akkor bal csípõnket valószínûleg hátraejtettük (14. kép); ha balra és fölfelé tér ki, akkor jobbra dõlünk (15). Nincs más hátra, mint tartásunk kiigazítása a vonal segítségével.
Kezeink egy szintben vannak, a szárat olyan szögben és magasságban tartjuk, amelyhez a ló szoktatva van. Egy még kevés tapasztalattal rendelkezõ lónál ez pozíció valahol a jobb térdünk közelében van. Ha lovunk jól képzett, jó egyensúlyérzékkel rendelkezik a szárakat foghatjuk az ölünkben is. Jobb kezünket sose ejtsük az ülés szintjénél lejjebb - hacsak nem segítségként használjuk bizonyos manõverekhez.
A jobb láb hiányzó segítségeinek pótlására egy pálcát vihetünk magunkkal, amelynek el kell érnie addig, ameddig lábunk érne. A vékony vagy túlzottan hajlékony pálcák erre a célra nem megfelelõek. A pálcát kétféleképpen használhatjuk: végével nyomást gyakorolunk a ló oldalára, vagy könnyedén megpöccintjük vele az állatot.
|