A tavasz beköszöntével a kellemesen simogató első meleg napsugarak nemcsak minket embereket és négylábú kedvenceinket csalják ki a szabadba, hanem sajnos a különféle soklábú és sokszárnyú jószágot - nevezetesen a rovarokat és társaikat - is.
A jó idő megjelenésével megnövekednek az ezzel kapcsolatos gondok is: kinek jutottak volna eszébe hideg téli estéken a legyek és a szúnyogok?

Sajnálatos módon azonban a tavaszi kilovaglások alkalmával, vagy a karámban, illetve az istállóban is egyre többükkel találkozhatunk. De ha idejében felkészülünk e kellemetlenkedők támadásaira, megakadályozhatjuk, hogy komolyabb bajt okozzanak kedvenceinknél.
Hasonló a helyzet a különféle belső élősködőkkel is, amelyek talán még a fent említett külső élősködőknél is nagyobb károkat okozhatnak a gazdaszervezetben, különösen azért, mert a tulajdonos túl későn veszi csak észre, ha baj van - miközben a belső élősködők megtelepedése is megelőzhető lenne megfelelő készítmények rendszeres használatával. De nézzük sorjában.

A különféle élősködőket - amelyeknek közös jellemzőjük, hogy az úgynevezett gazdaállat (esetünkben a ló) szervezetéből szerzik meg táplálékukat vagy épp a szaporodásukhoz illetve fejlődésükhöz szükséges közeget - két nagy csoportra szoktuk osztani, nevezetesen külső és belső élősködőkre.

A belső élősködők

A belső élősködők életszakaszaik egy részét a gazdaszervezeten belül töltik el, és jelenlétükkel mindenképpen zavarják a gazdaállat megfelelő fejlődését. A belső élősködőkkel fertőzött ló kondíciója leromlik, a felvett takarmányt nem képes szervezetében a megszokott mértékben hasznosítani, lesoványodik. A "férges" ló gyakran kólikás tünetekkel is jelzi megbetegedését.
Megfelelő gyógyszeres kezeléssel megelőzhetjük a belső élősködők megtelepedését a szervezetben, illetve ha már megtörtént a baj, akkor is van mód gyógyító kezelésre.
A leggyakoribb belső élősködők egyike a Parascaris equorum, az orsóférgesség okozója, amelynek petéi szájon át kerülnek be a ló szervezetébe. A vékonybélbe jutva a petékből lárvák lesznek, amelyek vándorolni kezdenek a ló szervezetében, és eközben súlyosan károsíthatják a létfontosságú szerveket - pl. a tüdőt, a májat - is. A vándorlás befejeztével a lárvák ismét a bélbe jutnak vissza, ahol kifejlett férgekké alakulnak, és lerakják petéiket, amelyek a széklettel a külvilágra kerülnek, és ismét megfertőzik az állatokat. Az orsóférgesség legfőbb tünete, hogy a ló kondíciója leromlik, a csikók fejlődése lelassul - sőt súlyos esetben a vándorláskor a tüdőbe kerülő féreglárvák komoly légzőszervi problémát is okozhatnak -, és a férgek jelenléte gyakran okoz kólikás nyugtalanságot is.
A Strongylis vulgaris a vastagbél-férgesség okozója, amely az orsóférgességhez hasonló kártétele mellett az artériákban zajló lárvavándorlással vérrögök képződését, és ezzel egyes artériák eltömődését is okozhatják, ami a bélszakaszokban súlyos, sőt néha akár végzetes kimenetelű kólikához is vezethet, de ugyanígy akár a hátulsó végtag sántaságát, az izmok működésének romlását is okozhatja.
A legtöbb lótulajdonos számára az első intő jel az esetleges férgességre a farok viszketése, dörzsölése, melyet sok esetben valóban egyfajta férgesség, az Oxyuris equi által okozott hegyesfarkú-férgesség idéz elő. Ez azonban nem tartozik a túlzottan veszedelmes károkat okozó belső élősködők közé, inkább csak kellemetlen a ló számára, illetve jelzi a tulajdonosnak, hogy már el is késett a féregtelenítéssel.
E három faj rövid ismertetésével elsősorban az "elrettentés" a szándékunk, hiszen emellett még számos más belső élősködő kártétele is veszélyeztetheti lovaink egészségét, mindegyikük felsorolására azonban jó néhány oldalra lenne szükség.
Ha a lótulajdonosok betartják az istálló- és a legelőhigiénia alapvető szabályait, valamint megfelelő rendszerességgel féregtelenítik lovaikat, remélhetőleg sosem kell találkozniuk ezekkel a kellemetlen élőlényekkel.

Külső élősködők

Míg a belső élősködők egy jelentős részének kártételeire felkészülve talán sohasem kell a trágyában mocorgó férgek látványában "gyönyörködnünk", addig a külső élősködők egy része sajnos hozzátartozik a nyári hétköznapokhoz. A legközismertebb röpülő rovarok, amelyek ott donganak a legtöbb istálló és legelő körül, nemcsak zavarják a lovakat, hanem számos fertőző betegség terjesztői is lehetnek.
A szúnyogok elsősorban a fertőző kevésvérűség terjesztésével okozhatnak felbecsülhetetlen károkat a lóállományokban. A fertőző kevésvérűség ugyanis gyógyíthatatlan betegség, amely ellen nem lehet védekezni vakcinázással, csak a lóállományok szűrését lehet elvégezni - azt viszont évente kötelező a tenyész- és a versenyeken résztvevő állatoknál.
A legyek is számos kellemetlenséget okozhatnak a lovaknak: a lovon lévő sebekbe, sérülésekbe lerakják petéiket, illetve különféle baktériumokat hordozva is elfertőzhetik azokat. A Gasterophilus intestinalis nevű légyfaj és néhány közeli rokona pedig még ennél is komolyabb gondot jelenthet: a kifejlett rovarok petéiket a lovak szőrszálaira rakják le, aztán ha a lovak lenyalogatják azokat, a szájba kerülő petékből kikelő lárvák befúrják magukat a nyelv alá és szájgyulladást okoznak, illetve a gyomorba kerülve károsítják a gyomor nyálkahártyáját. A lárvák még átalakulásuk előtt a bélsárral a külvilágra kerülnek, és ott kifejlett rovar lesz belőlük.
A kullancsok is súlyos betegség terjesztői lehetnek. A Dermacentor marginatus nevű kullancsfaj terjesztheti a babesiosis nevű betegséget, mivel nyálával a gazdaállat szervezetébe juttathatja a betegséget okozó vérélősködőket. A babesiosis elpusztítja a vörösvértesteket, és a széteső vörösvértestekből kiszabaduló vérfesték így kiválasztódik a vizeletbe, amitől a vizelet sötét vöröses, barnás lesz. A betegség magas lázzal jár, és súlyos esetben akár az állat pusztulásához is vezethet.
Szintén meg kell említenünk a külső élősködők károkozásai közé tartozó rühösséget is, amelyet leggyakrabban a Sarcoptes scabiei var equi okoz. A rühösség szerencsére többnyire elkerüli a megfelelő higiéniás körülmények között tartott, rendszeresen ápolt és egyébként is egészséges lovakat, és csak a rossz tartási körülmények között lévő lovakat támadja meg. A viszketés, gyakori vakaródzás azonban intő jel lehet, hogy mégis rühösséggel van dolgunk. Az élősködők elsősorban a sörény és a farok szőrzetébe fészkelik be magukat, ahol előbb kis hólyagocskák jelennek meg, bőrgyulladás alakul ki, majd a szőr ki is hullik. A rühösségben szenvedő ló étvágytalan, lefogy.

Mint a fentiekből láthatjuk, a lovakat számos külső- és belső élősködő veszélyezteti, az ellenük való védekezés az ember feladata. Ma már számtalan szer közül választhatunk, akár a megelőzésről, akár a már kialakult fertőzés megszüntetéséről legyen is szó. Abban a tekintetben is igen széles a kínálat, hogy egy-egy alkalommal mely konkrét fajok ellen akarunk védekezni, vagy választhatunk széles hatásspektrumú, több faj ellen védelmet biztosító készítményt is.
A belső élősködők elleni védekezésre használt féreghajtó szereket egyszerűen megetethetjük a lóval, a külső élősködők elleni védelemben pedig sokféle, általában a ló szőrére vagy bőrére juttatható folyékony szer közül választhatunk. De vehetünk olyan készítményt is, amely egyszerre nyújt védelmet a belső és a külső élősködők ellen is, így egy kezeléssel védekezhetünk mindkét csoport támadásai ellen.
Azonban ahhoz, hogy a megfelelő szer mellett döntsünk, kérjük ki állatorvos tanácsát, aki a megfelelő rendszerességet is előírja, amellyel valóban hatékonnyá tehetjük a védekezést.